Megszületett a megállapodás a Volánbusz és a szakszervezet között
A SZAKSZ 2022 októberében több követelést támasztott a munkáltatóval szemben, majd október 25-én kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott. A követelések nagy része a kollektív szerződés megváltoztatására irányult, ezek vonatkozásában a bíróságok megállapították, hogy nincs helye munkabeszüntetésnek, mindössze két követelés – a munkába járási költségtérítés mértékének megemelése és az egységes üzemanyagnorma bevezetése – vonatkozásában lehet jogszerű a sztrájkjog gyakorlása.
Ennek megfelelően ebben a két témában folytatódtak – több fordulóban – a konstruktív tárgyalások a felek között, melyek 2023. január 12-én eredményesen zárultak. A megállapodás értelmében 2023. január 1-jétől a Volánbusz a munkába járási költségtérítés mértékét további 2 forinttal megemelte, illetve vállalta, hogy bevezeti az egységes üzemanyag-alapnormát azzal a kitétellel, hogy a gazdasági lehetőségeinek figyelembevételével továbbra is fenntartja a 80%-os kifizetési korlátot.
A szakszervezet elfogadta, hogy az egységesítést a munkáltató az üzleti tervben szereplő sarokszámok megtartása mellett tudja csak vállalni, ezért a vonatkozó szabályokat időről időre felül kell vizsgálnia.
A Volánbusz vezetése felelősen gondolkodó munkáltatóként most és a jövőben is a kollégákat megbecsülve, az ő érdekeikre figyelemmel hozza meg döntéseit, hiszen a társaság munkavállalói tartják mozgásban Magyarországot. Ennek jegyében határozott 2022 decemberében, az üzemanyagár-sapka kivezetését követően azonnal a munkába járási költségtérítés 18 forinttal történő megemeléséről, majd év elején annak januári meghosszabbításáról, illetve ebben a szellemben állapodott meg a Közúti Közlekedési Szakszervezettel a lojalitási juttatás év végi bruttó 260 ezer forintra történő emeléséről, aminek köszönhetően 2022-ben összesen bruttó 490 ezer forinttal jutalmazta a kollégák elkötelezettségét.