Videón az újbudai rendőrgyilkos elfogása
További Belföld cikkek
- A falu úttestjén futott a 71 éves ironman, tízezer forintra büntették a rendőrök
- Szijjártó Péter szerint Rogán Antal kitiltása önvédelemre készteti a magyar kormányt
- Bajnai Gordon: Úgy tűnik, döcögni kezdett a NER-es tolvajbanda legújabb akciója
- Súlyos, szexuális jellegű gyermekbántalmazások történhettek egy Pest vármegyei iskolában
- Cáfol Lázár János, nincs home office a MÁV-nál
Ahogy korábban megírtuk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. január 12-én 22 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akar jutni oda.
A rendőrök megerősített létszámban érkeztek a helyszínre, hogy megfékezzék a férfit, de az az egyenruhásokra támadt. Ezután egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövés után lábon lőtte – így sikerült elfogni a késelőt, akinek áldozatai közül a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányságának körzeti megbízottja később a kórházban életét vesztette.
Az RTL most nyilvánosságra hozott egy újabb felvételt arról, ahogy lábon lőtték és elfogták a rendőrgyilkost Újbudán. A megrázó részeket kitakarták a videóban.
Az Index egyik olvasójának beszámolója szerint rengeteg rendőr volt a helyszínen, az Etele út és a Fehérvári út sarkához legalább harminc rendőrautó érkezett. A történtekről a rendőrség közleményt adott ki, amely szerint szolgálatteljesítés közben vesztette életét Baumann Péter r. főtörzsőrmester, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányságának 29 éves körzeti megbízottja. A rendőrségi épületeken fekete zászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tisztelegnek kollégái munkatársuk helytállása előtt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság és Magyarország rendőrsége mély megrendüléssel osztozik az elhunyt kolléga családjának fájdalmában.
A történtekre Orbán Viktor is reagált péntek reggel a Kossuth rádióban, Budapest főpolgármestere pedig a Facebook-oldalán ajánlotta fel segítségét az ügyben.
Még a Varsóba tartó vonaton vagyok, de felhívtam a budapesti rendőrfőkapitányt, hogy tájékozódjak az Újbudán történt döbbenetes rendőrgyilkosság miatt. Felajánlottam, hogy ha bármiben tud segíteni a Fővárosi Önkormányzat, azt megtesszük. Részvétem a családnak, isten nyugosztalja az áldozatot!
– olvasható Karácsony Gergely bejegyzésében.
(Borítókép: Rendőrök és mentők Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasház előtt 2023. január 12-én éjjel. Fotó: Mátyus Tamás / MTI)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.