Jóval egyszerűbb lett az ügyintézés a koronavírus kitörése óta

2023.01.14. 10:33
Több mint 14,3 millió ügyfél kereste fel a kormányablakokat 2022-ben, akik összesen 15,7 millió ügyet intéztek el, ami megközelíti a koronavírus-járvány előtti, 2019-es év rekordot jelentő számait – közölte a Miniszterelnökség szombaton közleményben az MTI-vel.

A Miniszterelnökség beszámolója szerint bővül az online intézhető ügyek száma, valamint az új, mesterséges intelligenciát alkalmazó, önkiszolgáló ügyintézési pontok is elérhetővé válnak a legtöbb ügyfélszolgálaton az idén.

Tavaly a legtöbben a személyazonosító igazolvánnyal kapcsolatos ügyeket intéztek az ügyfélszolgálatokon, ezt követi a gépjárművekkel, a vezetői engedéllyel, a lakcímkártyával, valamint az útlevéllel kapcsolatos ügyintézés, de a népszerű ügyek közé tartozott még az ügyfélkapu-regisztráció, az európai egészségbiztosítási kártyával kapcsolatos ügyintézés, és a diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyintézés is – áll a közleményben.

Közölték, 2022-ben elindult az „e-bejelentő” szolgáltatásuk, amit 90 százalékban tisztán elektronikusan, az otthonuk kényelméből intézték, és csak az ügyek 10 százalékában keresték fel a kormányablakokat. Szintén tavaly jelentek meg az MIA (Mesterséges Intelligencia Asszisztens) önkiszolgáló ügyintézési pontok a kormányablakokban, ahol elintézhető például a vezetői engedély és személyi igazolvány pótlása, gépjármű ügyek, anyakönyvi kivonat- és erkölcsi bizonyítvány igénylése. A terminálok beüzemelése folyamatos, a következő hónapokban országosan több mint 300 kormányablakban lesz elérhető. A tavalyi évben több mint 7000-en vették igénybe a MIA eszközt - írták.

A 2022-es év vége is nem várt helyzetet teremtett, hiszen a háború és a brüsszeli szankciók okozta európai energiaválság hatásainak enyhítése érdekében a kormányhivatalokban is igazgatási szünetet rendeltek el

– írták. Ez idő alatt is 313-ból a nyitva tartó 60 kormányablakot és a Központi Okmányirodát 126 ezer ügyfél kereste fel, akik közel 147 ezer ügyben jártak el.

Azt írták, a kormány folyamatosan csökkenti az emberek és vállalkozások adminisztratív terheit, aminek egyik fontos eleme, hogy az elektronikusan benyújtható űrlapok száma  bővül, másrészről a fejlesztések célzott iránya a különböző állami nyilvántartások összekapcsolása annak érdekében, hogy az államnál rendelkezésre álló adatokat ne kelljen újra és újra az ügyfelektől bekérni. Ezáltal az eljárások gyorsíthatók, bizonyos esetben teljesen automatizálhatóvá válnak, az ügyfelek számára pedig egyszerűbbé válnak – áll a Miniszterelnökség közleményében.