Beszámolt a debreceni BMW-s az abszurd jelenetről, amikor szinte elnyelte a föld autóstul

DEBRE20230112016
2023.01.16. 08:28
Beszakadt az út Debrecenben egy személyautó alatt. A BMW sofőrje elmondta, hogy épp a könyvelőhöz tartott, amikor az „abszurd jelenet” történt vele.

Mint arról beszámoltunk, január 12-én délután beszakadt az aszfalt a 4-es főút debreceni átvezető szakaszán, egy személygépkocsit majdnem elnyelt a föld. Vízelfolyás okozta az útrepedést a Rakovszky utcán, ahol a Debreceni Vízmű Zrt. dolgozói próbálták elhárítani a vízszivárgást. Az útrepedésekről mit sem sejtve arra járt egy autó.

Jártam a hétköznapi túrámat, épp mentem a könyvelőhöz, és puff. Nem tudom, ilyen történt-e már meg valakivel, egészen abszurd jelenet volt

– kezdett történetébe a fiatal vállalkozó, a PBD Bau Kft. építőipari cég vezetője.

Elmondása szerint alapjában véve nem vicces történet, ha beszakad valaki alatt az aszfalt, de végül jól sült el a dolog.

Nem szegtem szabályt, nem ült mellettem senki szerencsére, és nekem sem esett bajom. Lehetett volna más is a forgatókönyv, így csak örülni tudok

– mondta a Dehirnek.

Mire odaért, a forgalmat már elterelték, a kijelölt útszakaszon haladt, még átment előtte egy busz az úton. Majd egyszer csak arra lett figyelmes, hogy az ott dolgozó szakemberek kiszaladnak elé, hogy megállítsák.

Utólag a helyszínen kiderült, hogy a dolgozók már látták a repedést, ám mire lefékezték az érkező autót, a lyuk elnyelte a BMW-t.

(Borítókép: Csőtörés miatt beszakadt útburkolat Debrecenben 2023. január 12-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)