- Belföld
- miskolctapolca
- barlangfürdő
- miskolc
- önkormányzat
- termálvíz
- energia-veszélyhelyzet
- energiaválság
Eldőlt a Miskolctapolca Barlangfürdő sorsa
További Belföld cikkek
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
- Nigériai drogbandát kapcsoltak le a rendőrök Budapest VIII. kerületében
- Orbán Viktor bejelentéseket tesz, majd személyesen válaszol az újságíróknak
A Miskolci Fürdő Kft. üzleti terve alapján január 19-i ülésén dönt a Miskolc Holding Önkormányzati vagyonkezelő Zrt., hogy kinyitja-e újra kapuit a Miskolctapolca Barlangfürdő. Mint arról beszámoltunk, a fürdő január 9-e óta zárva van az esedékes karbantartási munkálatok miatt.
Ugyanakkor Miskolc városvezetése már október 3-án úgy döntött, hogy az energia-veszélyhelyzet miatt bezárják a létesítményt. Ennek hatására sorra mondták le foglalásaikat a helyi szállóhelyeken az oda készülő turisták, október 10-től pedig szinte kiürült Miskolctapolca.
A legutóbbi megállapodás az volt, hogy a január 8-ig tartó időszak üzemeltetési költségeihez az önkormányzat a városvédelmi alapból járul hozzá, a helyi vállalkozók pedig 20-25 millió forintot ígértek. Ennek ellenére a város 42 millió forinttal támogatta a fürdő üzemeltetését, a vállalkozók pedig az ígért összeg helyett csupán 6 millió forintot adtak hozzá.
Új üzleti terv kell
Veres Pál, Miskolc polgármesterének elmondása szerint a karbantartási munkálatok január végéig húzódhatnak el, a Miskolci Fürdők Kft. feladata pedig az, hogy olyan üzleti tervet dolgozzon ki, amely megfelel a jelenlegi energiaáraknak. Csak ennek alapján dönthetnek arról, érdemes-e tovább üzemeltetni a fürdőt.
Az önkormányzat vezetése számára egyértelmű az a várospolitikai cél, hogy – amennyiben lehetséges – a karbantartás után nyisson ki újra a barlangfürdő
– mondta a polgármester a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hírportálnak.
Megszületett a döntés
A Miskolc Holding Zrt. igazgatósága január 19-i ülésén határozott a Miskolci Fürdők Kft. üzleti terve alapján. A polgármester Facebook-posztban közölte a jó hírt.
Azzal a jó hírrel szolgálhatok, hogy a testület megtárgyalta és jóváhagyta a Barlangfürdő további működésével kapcsolatos előterjesztést. Ez azt jelenti, hogy január 26-tól – az éves karbantartás befejezésével – továbbra is várja vendégeit az európai hírű fürdő
– írta bejegyzésében, hozzátéve: az igazgatóság tagjaival abban egyeztek meg, hogy év közben több alkalommal is áttekintik a Barlangfürdő gazdasági helyzetét, és olyan energetikai fejlesztésekről is tárgyalnak, amelyek megvalósításával hosszú távon biztosítható a fürdő működtetése.
(Borítókép: A felújítás alatt álló Miskolctapolca Barlangfürdő 2018. január 26-án. Fotó: Komka Péter / MTI)