Árstopszabályok: szigorú az ellenőrzés, és nincs bocsánat
Szentkirályi Alexandra a múlt heti árstoprazzia eredményeiről beszámolva hangsúlyozta, hogy az alapvető élelmiszerek áraira vonatkozó előírásokban „nincs bocsánat”, a szabályok azért vannak, hogy senkinek ne „üres kosárral kelljen hazamennie”. A fogyasztóvédelmi ellenőrzés 468 boltra terjedt ki, csupán 99 üzletben nem találtak jogsértést – tette hozzá.
Az Igazságügyi Minisztérium (IM) alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára közölte, hogy a múlt heti ellenőrzések során 369 esetben kellett fogyasztóvédelmi hatósági eljárást kezdeményezni.
103 alkalommal már a helyszínen megállapították a készlethiányt, többször az árstophoz kapcsolódó tájékoztatást nem találták megfelelőnek, illetve adatszolgáltatást kellett kérni a kereskedőktől, mert nem tudták igazolni, hogy minden rendelkezésnek megfelelnek – mondta Kupecki Nóra.
Korábban beszámoltunk róla, hogy olyan termékek iránt is megnőtt a kereslet az árstopos termékeknek köszönhetően, amelyekre nem is gondolnánk. Ilyen például a fagyasztóláda is, ami vélhetően az árstopos húsfélék felhalmozása miatt lett kelendő.