Kitört a járvány Kecskeméten: több száz gyermek betegedett meg egy hét alatt

2023.02.04. 10:10
Több száz gyermek lett beteg szinte egy időben két kecskeméti iskolában. Még nem tudni, hogy pontosan milyen betegségről van szó, de az esetet már a vármegye Népegészségügyi Osztálya is vizsgálja.

Az esetről egy helyi portál a hírös.hu számolt be. Mint írták, hétfő óta drasztikusan megugrott a megbetegedések száma az Arany János Általános Iskolában, valamint a Lánchíd Utcai Általános Iskolában:

mintegy 500 gyermek betegedett meg szinte egy időben.

Olyan is van köztük, aki kórházba is került. A hírös.hu kérdésére a Kecskeméti Tankerületi Központ is megerősítette, hogy valóban megugrott a betegségek száma a két iskolában. A tankerület azt is közölte, hogy 

a hiányzók magas létszáma miatt a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Osztálya megkezdte az ügy kivizsgálását, ami jelenleg is tart.

A kormányhivatal is közölte a helyi portállal, hogy valóban zajlik a vizsgálat: felvették a kapcsolatot a beteg gyermekek szüleivel, és az iskola megbetegedett alkalmazottaival, továbbá légúti mintákat és székletmintákat vettek a páciensektől.

Hogy milyen betegségről van szó, azt egyelőre nem lehet tudni biztosan. Az eddigi információk alapján felső légúti megbetegedés, illetve bélrendszeri jellegű fertőzés is valószínűsíthető.