Amiben Putyin és Hitler is elszámolta magát

Ukrajna olyan most, mint a második világháborúban, a Blitzkrieg idején volt London

– nyilatkozta az Indexnek Veres Kristóf György. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója tavaly ősszel és idén januárban járt kollégáival a háborús országban:

• Lvivben,
• Kijevben,
• Odesszában
• és – az ukrán csapatok által nemrég visszafoglalt – Herszon térségében.

Bombáznak, de az élet megy tovább

1940 szeptemberétől hónapokon át Londont bombázta a német Luftwaffe. A városlakók a metróállomásokon, a kertek végében épített óvóhelyeken és pincékben húzták meg magukat.

A Migrációkutató Intézet munkatársa szerint a Blitz-szellemiség tetten érhető az ukrán nagyvárosok lakóinál is. „Van egy nagyon híres második világháborús fotó: egy londoni tejesember a rommá bombázott utcán viszi a tejesüvegeket. Az arcán egy – az angolokra oly jellemző – felsőbbrendű félmosoly látható, mintha csak azt mondaná: szétbombázhatjátok a várost, de a napirendemet nem borítjátok fel” – mondta Kristóf.

„Megdöbbentő a kettősség. Egyrészt a hátország hétköznapjainak minden percében ott volt a háború: a légvédelmi riadók, az áramszünetek és a katonai temetések. Ugyanakkor – háború ide vagy oda – teljesen hétköznapi élet zajlott a nagyvárosokban: nyitva voltak az éttermek, a kávézók, sokfelé láttunk utcazenészeket – az emberek ugyanúgy próbálták élni az életüket, mint korábban” – mondta Veres Kristóf György, aki egyik péntek este Lvivben bement egy kávézóba, ahol nem volt se áram, se fűtés, csupán gyertyák és elemmel működő kis karácsonyi fényfüzérek. Egy kis hangszóróból szólt a zene. A félhomályban a kabátban ülő fiatalok ugyanúgy nevettek, beszélgettek, itták a sörüket és a teájukat, mint máskor a béke napjaiban.

A Fekete-tengeri kikötővárosban, Odesszában működött az operaház, ahol A sevillai borbélyt játszották. „Az operarajongók ugyanúgy ki voltak csípve, mint Budapesten vagy Bécsben. A háborúra csupán annyi emlékeztetett, hogy az előadás elején ukránul és angolul elmondták: ha légiriadó lesz, megszakítják az előadást, és mindenkinek le kell mennie a pincébe. Az esetleges légiriadó után természetesen folytatják az előadást” – elevenítette fel az eseményeket Kristóf.

Tankcsapdák és ágyúk a kormánynegyedben

Az ukrán városokban éjszaka nagyrészt nem volt közvilágítás. Sötétedés után az emberek zseblámpákkal botorkáltak az utcákon egészen az este 11-kor kezdődő kijárási tilalomig. „Éjjel-nappal a generátorok fülsüketítő zaja volt hallható mindenhol. Annyira hangosak, hogy szinte nem lehetett beszélgetni az utcán.” Kijevben – főleg a kormányzati negyed környékén – mindenhol erődítések voltak a városban: tankcsapdákat és a szögesdrótokat állítottak az utak szélére.

A kormányzati negyed olyan volt, mint egy erőd. Akárhová mentünk, páncélozott járművekkel és ágyúkkal találkoztunk, de ezeket nem lehetett lefényképezni. Mindenhol katonák járőröztek, és mindenkit felszólítottak, hogy ne készítsenek fotókat. „Az ukrán katonák egyébként meglepően udvariasok voltak a külföldiekkel. Egy angolul nem beszélő katona karjaival ikszet formált a mellkasa előtt, miközben csak annyit mondott: no photo! Ezután türelmesen megvárta, amíg kitöröljük a képeket a fényképezőgépünkből.”

Veres Kristóf György szerint a nyár vagy esetleg a kora ősz lehet az egyik lehetséges időpont, amikor a fegyverek elhallgathatnak Ukrajnában.

A katonai szakértők szerint idén tavasszal az ukránok és az oroszok is újra a csatatéren próbálják majd eldönteni a háborút. Putyin az újonnan mobilizált csapatok nyers erőfölényében, Zelenszkij pedig az USA és több NATO-ország által küldött fegyverrendszerekben bízik. Mindkét fél a kezébe vette a kockát, és újra dobni akar

– vélekedett a kutató, aki szerint csak az USA van olyan pozícióban, hogy a fent leírt képleten változtasson.

Olekszandrivka szellemei

Megdöbbentő és sok szempontból lenyűgöző a társadalmi összefogás és a szolidaritás Ukrajnában. Szinte mindenki önkénteskedett és tett valamit, hogy támogassa az országát vagy a városát. Kristóf és kollégái egy ukrán egyetemista csoporttal mentek le Herszon közelébe.

A szétbombázott falu katonai hadműveleti területnek számít, mert csupán 9 kilométerre van az orosz állásoktól.

A falut az ősszel foglalta vissza az ukrán hadsereg. „Ekkor kezdődött a humanitárius válság” – fogalmazott Veres Kristóf György. „Az emberek azt várták, hogy legyen élelmük, vizük, tudjanak fűteni és világítani. De sokszor az egyetlen megoldás: az evakuáció. Itt nincs mit helyreállítani. A semmiből kellene mindent újjáépíteni, mert egy álló villanypózna sem maradt a településen.”

A lakosságból összesen 30-40 nyugdíjas maradt Olekszandrivkában. A fiatalok – akik saját autójukkal látogatják az időseket – az egyetlen kapcsolatuk a külvilággal. Amikor jönnek az egyetemisták, az idős emberek, mint a szellemek, jönnek elő a romos házak közül. Örülnek az ellátmánynak, de leginkább a jó szónak.

Az öregek egy-egy épen maradt házban vagy annak pincéjében tengetik életüket. Legtöbbjüknek nincs senkije és semmije. Nyugdíjasok, akinek csak ez a talpalatnyi földjük maradt. Maradnak, mert a romhalmazban minden egyes téglához emlékek tapadnak: ennyi maradt az életükből. „Egy idős néni mesélte, hogy beköltöztette az állatait a háza egyetlen épen maradt szobájába, mert a három kecskével kevésbé fázik.” A faluban – pontosabban az egykori falu romjai között – nincs se víz, se áram, se térerő.

Kultúrharc: ukránok és ukránabbak

Ukrajnában jelenleg nem létezik orosz orientáció. Jóllehet Odesszában a lakosság nagy része oroszul beszél, de gőzerővel kezdtek el ukránul tanulni.

Több embertől hallottam, hogy az orosz támadás egy hatalmas meghasonlás volt számukra: hogy tehetett egy testvérnép ilyet? Jelenleg Ukrajnában a társadalom túlnyomó többsége a nyugati orientációt támogatja

– fogalmazott a kutató.

A szakítás radikális és kemény. Egy ukrán parlamenti képviselő számolt be arról, hogy Ukrajna tavaly november óta 19 millió – sokszor a szovjet korszakból származó – könyvet vont ki könyvtáraiból, köztük 11 millió orosz nyelvű kötetet. A kultúrharcban olyan könyveket is eltávolítanának, amelyeknek szerzői támogatták az Ukrajna elleni fegyveres agressziót. Fontos megjegyezni, hogy az ukrán könyvtárak állományának 44 százaléka orosz nyelvű kötet volt.

A szomszédunkban dúló háborút és az ottani politikát csak nagyon nehezen értheti meg egy kívülálló. Jó példa erre az a törvénytervezet, amely hamarosan az ukrán parlament elé kerül. A tervezet szerint az országban működő egyházaknak nem lehet hivatalos szervezeti kötődése egy olyan országgal, amely agresszor Ukrajnával szemben. Jelenleg két nagy ukrán ortodox egyház van: Ukrajna Ortodox Egyháza és az Ukrán Ortodox Egyház, utóbbi az orosz invázió előtt a Moszkvai Patriarchátushoz tartozott. A Moszkvai Patriarchátust mint szervezeti egységet még Sztálin hozta létre, és a Szovjetunió összeomlása után nyilvánosságra hozott iratok tanúsága szerint a papok egy jó része szorosan együttműködött a KGB-vel. Az Ukrán Ortodox Egyház még 1991-ben széles körű autonómiát kapott, az ukrán–orosz háború kitörése után pedig elítélte az inváziót, és májusban kijelentették, hogy minden szervezeti kapcsolatot megszakítottak Moszkvával. Ugyanakkor ezt a lakosság egy jelentős része nem hitte el nekik. Az egyház megítélésén az sem segített, hogy néhány papja ellen jelenleg is eljárás folyik, mivel informátorként segítették az orosz megszálló csapatokat. Az egyház vezetése hiába hangsúlyozza, hogy egy maréknyi pap tevékenysége alapján nem lehet elítélni egy több ezer parókiát számláló szervezetet. Hiába bizonygatták, hogy ők is elítélték az agressziót, és ők is ukránok. Erre a másik ortodox egyház replikázik: de nem eléggé vagytok ukránok, és következetesen orosz ortodox egyházként hivatkoznak a másik félre.

„Egy hétig foglalkoztunk kollégáimmal ezzel a kérdéssel, de a problémakör annyira összetett és szövevényes, hogy többéves kutatómunkát igényelne a szálak kibogozása.” Ez csak egy példa, hogyan változtak meg a társadalmi törésvonalak Ukrajnában.

Ukrajna holnapután

„Megfigyeltem az ukrán embereknél egy gondolkodási stratégiát: ők nem a holnapra gondolnak, hanem a holnaputánra” – mondta a Migrációkutató Intézet munkatársa. Ahhoz, hogy elviseljék a jelen szenvedéseit, nem a holnapra, hanem a holnaputánra kell fókuszálniuk.

Mindenki arról beszélt, hogy mi lesz 10-15 év múlva, de arról nem szeretnek beszélni, hogy milyen lesz az életük egy év múlva. Úgy vettem észre, hogy egy pozitív jövőképbe menekülnek, amelyikbe az Európai Unió is beletartozik.

Az ukrán vezetés két éven belül teljes tagságot szeretne az EU-ban. „Szerintem az unió a teljes tagságot valószínűleg nem, de komoly engedményeket fog adni Ukrajnának. Például már most szó van a mobiltelefonok roamingdíjának eltörléséről.”

Kintlétük alatt éjszakánként utaztak vonattal. A járatok bizonyos állomásokon hosszú ideig, 30-40 percig várakoztak. Ilyenkor tudtak vacsorázni, mert a településen élő idősebb nénik zseblámpákkal jöttek ki a vonathoz, hogy különböző – otthon sütött – finomságokat áruljanak az utasoknak. „Azok a forró péksütik! Egészen elképesztően finomak voltak. A legdrágább cukrászdákban is megállnák a helyüket” – mesélte Kristóf. „Nem tudom, mikor és hogyan fog véget érni ez a szörnyű háború, de Ukrajna minden bizonnyal Európához fog tartozni, és Magyarország szomszédja lesz – holnapután is.”

(Borítókép: Borodianka (Kijev mellett). Fotó: Veres Kristóf György)