Többszörös eltiltás hatálya alatt vezetett – börtön várhat rá

2023.02.17. 14:37
Vádat emelt egy 32 éves Nógrád vármegyei férfival szemben a Balassagyarmati Járási Ügyészség, akit háromszor is eltiltottak a járművezetéstől, mégis újra volánhoz ült. Emiatt a korábbi felfüggesztett büntetéseit is lehet, hogy le kell ülnie.

A férfit a Salgótarjáni Járásbíróság már három bűncselekmény – ittas járművezetés, valamint két járművezetés az eltiltás hatálya alatt – miatt is járművezetéstől eltiltásra ítélte, a tilalom ellenére 2022 októberében Balassagyarmat lakott területén újra járművet vezetett. Az még hagyján, hogy megfeledkezett arról, hogy eltiltották attól, hogy járművel sofőrként közlekedjen, de a jelek szerint újból megbukott a közúti ellenőrzésen.

Nagyon drága autókázás

A hatóságok ezt nem hagyták annyiban, ezért a Balassagyarmati Járási Ügyészség a büntetett előéletű férfival szemben járművezetéstől eltiltás vétsége miatt nyújtott be vádiratot, melyben börtönbüntetés, újabb közúti járművezetéstől és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a korábban vele szemben kiszabott két felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is rendelje el a bíróság.

Az ügyészség indítványa a vádlottal szemben 1 év börtön, 2 év közügyektől eltiltás és 6 év járművezetéstől eltiltás. 

Amennyiben a vádlott a bíróság előtt az előkészítő ülésen beismerő nyilatkozatot tesz, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróságnak csak azt kell eldöntenie, hogy a beismerést elfogadja-e. Ha igen, már az ülésen, tárgyalás megtartása, bizonyítás felvétele, a nyomozás során kihallgatott tanúk és kirendelt szakértők meghallgatása nélkül ítéletet hozhat.