Akár 16 fok is lehet a jövő héten, búcsút inthetünk az éjszakai fagyoknak

DBZOL20201205009
2023.02.19. 18:38
Változékony, időnként szeles, de enyhe idő várható jövő héten. Több helyen lehet kisebb eső, zápor, és akár 15 Celsius-fok fölötti értékeket is mérhetünk. A hét elején még többfelé kisüthet a nap, a hét végén azonban már erősen felhős időre számíthatunk, ugyanakkor megszűnnek az éjszakai fagyok.

Hétfőn melegfronti felhőzet vonul nyugatról kelet felé, ami miatt a nap első felében még többnyire közepesen, erősen felhős lesz az ég, de időszakosan be is borulhat. Főként északon, északnyugaton lehet helyenként eső – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel.

Délután előbb a Dunántúlon, később keletebbre is csökken a felhőzet, ekkor már csak elvétve lehet csapadék. A nyugati, délnyugati szél időnként megerősödik. 

A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 Celsius-fok között alakul, de északkeleten és a Tiszántúlon néhol 8-9 Celsius-fok is lehet.

Kedden a délnyugati részeken többnyire derült lesz az ég, míg északkelet felé haladva felhőátvonulások várhatók többórás napsütéssel. Számottevő csapadék nem lesz. Sokfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban mínusz 1, plusz 7, kora délután 11, 17 Celsius-fokra számíthatunk.

Szerdán hajnalban pára-, ködfoltok lehetnek. Napközben az ország északkeleti harmadában erősen felhős idő valószínű, míg délnyugaton eleinte túlnyomóan derült lesz az ég, majd nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet. Az északkeleti harmadban kisebb eső, zápor előfordulhat. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali mínusz 1, plusz 5 Celsius-fokról 8 és 15 Celsius-fok közé melegszik a levegő.

A hét második felében is többfelé lehet eső

Csütörtökön erősen felhős idő valószínű, de az ország délkeleti felén szakadozottabb is lehet a felhőzet. Elszórtan – elsősorban a Dunántúlon – eleredhet az eső. A keleti szelet több helyen élénk lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 5 Celsius-fok között alakul, a csúcsérték 7 és 14 Celsius-fok között valószínű.

Pénteken erősen felhős időre kell számítani, szórványosan előfordulhat eső, zápor. Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél. A hajnali 0–7 Celsius-fokról 7 és 16 Celsius-fok közé emelkedhet a hőmérséklet, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

Szombaton erősen felhős idő valószínű. Szórványosan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 1 és 6, a maximum 9 és 16 Celsius-fok között valószínű, délnyugaton mérhetik a magasabb értékeket.

Vasárnap közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Elszórtan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati, déli, majd az északnyugatira forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban mínusz 1, plusz 6, kora délután 6, 16 Celsius-fok valószínű, az északi, északnyugati részeken lesz a hidegebb, míg délkeleten enyhébb az idő.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras.

(Borítókép: Balogh Zotán / MTI)