Jó híreket közölt Áder János Kecskemétről és Békéscsabáról

2023.03.06. 12:20
Kecskemét és Békéscsaba mintegy 40 százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását 1990-hez képest – erről a két város polgármestere Áder János Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában beszélt. Áder János megjegyezte: a kormány döntése szerint a következő 10 évben minden 20 ezernél nagyobb lélekszámú város belső közlekedésében elektromos buszok váltják fel a dízelmeghajtású buszokat.

A volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz–KDNP) kecskeméti és Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) békéscsabai polgármesterrel beszélgetett podcastjában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is elérhető.

Áder János felidézte, az Under2 (2 fok alatt) mozgalomhoz csatlakozó települések, országok vállalták, hogy 2050-re 1990-hez képest 80 százalékkal csökkentik károsanyag-kibocsátásukat. A mozgalomhoz a magyarországi megyei jogú városok is csatlakoztak 2018-ban.

A két polgármester egybehangzóan elmondta: városuk tudja teljesíteni vállalását.

Szarvas Péter azonban megjegyezte: a szemlélet és az akarat mellett forrásokra is szükség van a cél eléréséhez. Áder János megerősítette, hogy a károsanyag-kibocsátás megfelelő mértékű csökkentéséhez hazai és uniós forrásokra is szükség lesz.

Szemereyné Pataki Klaudia elmondta: Kecskeméten egy éve döntés született egy termelő, tároló, felhasználó energiaközösség létrehozásáról.

Az új kezdeményezés lényege, hogy az újrahasznosításból termelt megújuló energiát átadják egymásnak a vállalati és lakóközösségek, miután az energiaigények nem egy időben jelentkeznek, és így nem terhelik a nagy közös hálózatot.

Kitért arra, hogy Kecskeméten napelemekkel látták el a közintézményeket, napelemparkok létesültek, az így termelt energiát az ipari területek helyben használják, a lakosság inkább visszatáplálja a nagy elektromos rendszerbe.

A városban már elindult egy olyan újfajta napelem gyártása, amely fóliajellegű, vékony, flexibilis, még műemlék épületeken is használható.

Ezen túlmenően az idén megújult távhőrendszer is működésbe lép. Ehhez a városmag és környezete csatlakozhat szeptembertől. Így a földgázfelhasználás 70 százalékát kiválthatják biomasszával, hulladék fával – tette hozzá a kecskeméti polgármester.

A tömegközlekedés korszerűsítése egy évtizede tart, már ötévesnél nem régebbi buszok járnak Kecskeméten, a jövő pedig a hidrogén-meghajtású buszoké

– mondta Szemereyné Pataki Klaudia.

A békéscsabai polgármester, Szarvas Péter a műsorban felidézte: hat éve elindult náluk egy projekt a megújuló energia hasznosítására. Ennek egyik eleme egy 1,3 megawattos napelempark és egy ahhoz kapcsolódó, 2 megawattos akkumulátorház a megtermelt energia tárolására. Békéscsaba közszolgálati fogyasztásának hatodát képes a napelemes rendszer előállítani.

A projekt másik eleme a 2400 méteres mélységből származó, 110-120 fokos termálvíz felhasználása, ami a gázt pótolja számos fogyasztónál – ismertette. Áder János emlékeztetett arra, hogy Magyarországon az utóbbi fél évtizedben évről évre megduplázódott a naperőművi kapacitás.

Békéscsabán a tömegközlekedésben jobbára Euro 5-ös minősítésű dízelbuszok közlekednek. A buszok 5 éve még 1,2 millió kilométert tettek meg évente, ez azóta 15 százalékkal, 1 millió kilométerre csökkent, ami a környezetterhelést is mérsékelte, és már tervezik az elektromos meghajtású buszok bevezetését.

Áder János ezzel kapcsolatban megjegyezte: a kormány döntése szerint a következő 10 évben minden 20 ezernél nagyobb lélekszámú város belső közlekedésében a dízelmeghajtású buszokat elektromos buszok váltják fel. 

A volt államfő szólt arról is, hogy a kibocsátott szén-dioxid megkötésére a fásítás a legjobb megoldás. A polgármesterek elmondták, hogy városukban jól állnak a zöldterületek növelésével.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete

Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete

Összegyűlt a pénz a kaucióra, szombaton Vácon munkába áll az Index riportjából megismert családapa.

február 5., 13:57

  • Belföld
Bocsánatot kérnek a magyar rendőrök a meggyilkolt japán anya ügyében folytatott kommunikációjukért

Bocsánatot kérnek a magyar rendőrök a meggyilkolt japán anya ügyében folytatott kommunikációjukért

Az országos rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el az ügyben.

február 5., 13:30

  • Belföld
Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára

Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára

Pártpolitikusok részvétele nélkül akarják megvalósítani a rendezvényt.

február 5., 12:24

  • Belföld
Egy lesújtó felmérés szerint szinte bárki kapható céges bűncselekmény elkövetésére

Egy lesújtó felmérés szerint szinte bárki kapható céges bűncselekmény elkövetésére

A megkérdezettek szerint szigorúbb szabályozás, hatósági ellenőrzés és átláthatóság kellene.

február 5., 12:24

  • Belföld
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.

47 perce

  • Belföld
Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter

Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter

A Tisza Párt vezetője szerint alaptalan vádakkal illették a Tisza-szigetek vezetőjét, Farkas Dezsőt.

február 5., 12:27

  • Belföld
Rákosrendező: elküldte a főváros a vagyonkezelőnek az elővásárlásról szóló nyilatkozatát

Rákosrendező: elküldte a főváros a vagyonkezelőnek az elővásárlásról szóló nyilatkozatát

Hét különböző, de együttesen kezelt ingatlan adásvételi szerződését érinti a BKM joga.

február 5., 14:04

  • Belföld
Összeült a kormány, az egyik döntést már be is jelentették

Összeült a kormány, az egyik döntést már be is jelentették

Orbán Viktorék munkában.

február 5., 14:04

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

1 órája

  • Belföld
Reggeli szesztilalom? Kiderült, hogy mit gondolnának a magyarok az intézkedésről

Reggeli szesztilalom? Kiderült, hogy mit gondolnának a magyarok az intézkedésről

Az alkoholfogyasztási szokásokkal összefüggő konfliktusokról készült felmérés.

február 5., 11:46

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

2 órája

  • Belföld
Újabb tüntetőt ítélt el a bíróság, amiért a rendőrökre támadt

Újabb tüntetőt ítélt el a bíróság, amiért a rendőrökre támadt

Hat évvel ezelőtt bilincset dobott az egyenruhások irányába a Parlamentnél.

február 5., 14:27

  • Belföld
Folytatódik a kellemes időjárás, van, ahol még 10 fok is lehet

Folytatódik a kellemes időjárás, van, ahol még 10 fok is lehet

A frontra érzékenyeknek is jó napjuk lesz.

február 5., 06:20

  • Belföld
Orbán Balázs: Nincs pénzügyi akadálya annak, hogy megszüntessük a kórházi várólistákat

Orbán Balázs: Nincs pénzügyi akadálya annak, hogy megszüntessük a kórházi várólistákat

A miniszterelnök politikai igazgatója a MÁV helyzetéről és a gyermekvédelemről is beszélt.

február 5., 10:43

  • Belföld
A rendőrség egy héten át tartó, fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten

A rendőrség egy héten át tartó, fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten

A BRFK az Indexnek megerősítette, hogy a kitörés napjával függ össze az intézkedés.

február 5., 07:12

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

2 órája

  • Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Virth Balázs alaposan felhúzta magát.

7 órája

  • Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Az amerikai elnök szerint azonnali béketárgyalások kezdődhetnek.

4 órája

  • Címlapon
Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében

Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében

Nem létező pénzvisszatérítésről kaphatnak értesítést az érintettek.

2 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor elhagyta Magyarországot, „egy amerikai nagyágyúhoz” utazik

Orbán Viktor elhagyta Magyarországot, „egy amerikai nagyágyúhoz” utazik

A miniszterelnök rögtön azután indult, hogy találkozott Alice Weidellel.

6 órája