Orbán-pizzát készítenek Kiskőrösön, narancs is lesz rajta
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani, akár két órával is nőhet a menetidő az M1-es, M3-as és az M5-ös autópályákon
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Kedden derült ki, hogy Orbán Viktor Kiskőrösön mond beszédet.
Talpra, magyar! Ünnepeljünk együtt március 15-én Kiskőrösön, Petőfi Sándor szülőházánál!
– írta akkor a Facebookon a miniszterelnök.
A kiskőrösi Pizzaphone Pizzéria pénteken szintén egy Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy Orbán Viktor érkezése alkalmából limitált jelleggel „Orbán Viktor pizzát” készítenek. Mint írták:
a narancsos Pizza március 12. és március 19. között lesz kapható náluk.
BBQ, mézes alap, csirkemellcsíkok, sajt, narancskarikák, jalapeno paprika – ezekből áll a miniszterelnöknek készített pizza. A kis méretűt 3530 forintért, a nagyot 3810-ért, az óriási méretűt pedig 10 330 forintért adják majd.
A bejegyzés alatt péntek estére beindult a kommentszekció is. A kormánypárti Megafon Központ részéről már Bohár Dániel és Deák Dániel is jelezték, hogy március 15-én megkóstolják az ételt.
Korábban ők készítettek pizzát a bevándorlókról is
A kiskőrösi pizzázó egyébiránt nem először került be a hírekbe: 2016-ban még az amerikai Vice is interjút készített a tulajdonosukkal, akkor ugyanis
- „Bevándorló”,
- „Terrorista”,
- „Szír”,
- és „Ahmed” néven készítettek pizzákat, utalva ezzel a menekültválságra.
.„Nem akarom mentegetni magam a névválasztás miatt, de például az egyik kommentelőm javaslata, hogy a Terrorista pizzát Bomba energiaitallal adjuk, remek ötlet” – mondta akkor a tulajdonos, Rózsa Imre.
Hozzátette azt is, hogy kifejezett céljuk volt az, „hogy ha valaki meglátja ezeket a neveket, akkor viccesnek, vagy felháborítónak tartsa”, illetve azt is elmesélte, hogy Kiskőrösön ők nem is láttak menekülteket soha, csak a lapokból szerezték az információkat a bevándorlókról.