Elkezdődött a tavaszi nagy Nébih-razzia

DBELO20140401016
2023.03.14. 12:59
Az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára, Nobilis Márton március 14-től rendelte el az országos tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést – tudatta a tárca kedden az MTI-vel.

Az AM közleményében azt írták: az ellenőrök többek között fokozottan vizsgálják majd a tojás és az édesipari termékek forgalmazását, míg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában sonkákat, hidegkonyhai készítményeket, valamint tojásfestékeket vizsgálnak majd.

A közlemény szerint Nobilis Márton kiemelte, több évtizedes hagyománya van már a szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzéseknek. A tavaszi akció célja, hogy mind a felkészülési időszak, mind a húsvéti ünnepek zavartalanul teljenek, kizárólag biztonságos termékek kerüljenek a családok asztalára.

Ennek érdekében idén is elrendelte az országos célellenőrzést, mely március 14-től egész húsvéthétfőig, azaz április 10-ig tart majd

– tették hozzá.

Terítéken a sonka és a tojás

Megjegyezték, hogy az akciót a Nébih koordinálja, a végrehajtásában a hivatal, valamint a vármegyei kormányhivatalok szakemberei vesznek részt. Az ellenőrök élelmiszer-előállító és -forgalmazó helyeket egyaránt felkeresnek, és kiemelten vizsgálják majd olyan jellegzetes termékkörök forgalmazását, mint a sonka, az étkezési tojás, a hidegkonyhai készítmények, az édesipari termékek, a zöldségek, a gyümölcsök, a borok és az alkoholos italok.

Természetesen laboratóriumi vizsgálatokra is sor kerül.

A Nébih laboratóriumaiba pácolt, füstölt, nyers sonkákat, hidegkonyhai készítményeket (például majonézt, tojást tartalmazó salátákat, sonkatekercseket), valamint tojásfestékeket ellenőriznek majd – hangsúlyozta Nobilis Márton.

A magyar családok számára fontosak az ünnepek, a hagyományok, melyek szerves része a vendéglátás, a terített asztal – emlékeztetett az államtitkár.

Ezzel összhangban a szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés egészen a húsvéti időszak végéig tart, hogy a megnövekedett forgalom mellett is kizárólag biztonságos termékek kerüljenek a fogyasztókhoz – áll az AM közleményében.

(Borítókép: Csomagolásra váró kötözött sonkák 2014. április 2-án. Fotó: Beliczay László / MTI)