Újra hódít a Vízipók-csodapók
A Balaton tisztaságának megőrzésére hívja fel a figyelmet a balatoni mesehős, Füred Kapitány új kincsvadásza, amelyet vasárnaptól a március 22-i vízvilágnapig bezárólag szerveznek meg a magyar tenger régiójában.
Az akció keretében száz olyan QR-kódot rejtettek el a tóparti játszótereken, parkokban, kávézók környékén, amelyek olyan oldalakra vezetnek, ahol játékos formában mutatják be, hogyan segíthetik a szülők és a gyerekek is a vizes élőhelyek tisztaságának megőrzését – közölte Éskovács Péter, a Nyitott Balaton akció sajtófőnöke.
Bálint Ágnesre is emlékeznek
Az akcióban néhány használt mesekönyvet, DVD-t és diafilmet is elrejtenek a kincsvadászat helyszínén. A Vízipók-csodapók mesesorozat népszerűsítésével a szervezők Bálint Ágnes íróra szeretnének emlékezni, aki idén lenne 101 éves.
A szervezők elmondták, azért választották a kincsvadászat társtémájául a Vízipók-sorozatot, mert ez a mese kiválóan mutatja be az élővilággal, természettel foglalkozó kérdéseket, és a gyerekek és a szülők számára is izgalmassá teszi a környezeti nevelés kérdéskörét.
Ki a szabadba!
Ugyanakkor a használt könyvekkel, a diafilmekkel az olvasás fontosságára is fel szeretnék hívni a figyelmet. Valamint arra, hogy a jó minőségű használt könyvek vásárlásával csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat is.
Az izgalmas játékkal a szülőket is arra szeretnék ösztönözni, hogy vigyék a gyerekeiket a szabadba! Régen a tavasz a gyerekeknek a játszóterezést, a délutáni biciklizést, a labdázást, tollaslabdázást jelentette.
Manapság azonban a szabadidő jelentős részét a szobában, a számítógép vagy a televízió előtt töltik. Ha már ott ülnek a tévé előtt, azt az időt legalább úgy töltsék el, hogy minőségi meséket is nézzenek – közölte a Füred Kapitány elnevezésű kincsvadászat egyik szervezője.
De ezzel párhuzamosan fontos, hogy a gyerekek a szabadban is legyenek. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia kutatása szerint a gyerekeknek legalább napi 60 perc levegőzésre van szükségük testi-lelki fejlődésükhöz. Ezáltal az elhízás veszélye csökken, a gyereknek a térlátása javulhat, hiszen több tanulmány szerint is jobb a látása azoknak, akik több időt töltenek a szabadban. Ráadásul a figyelemzavarral küzdő gyerekek összpontosítása is javítható azzal, ha sokat járunk velük a természetbe.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
- Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást
A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Meghalt Weiland Annamária
Szenvedéllyel örökítette meg a sport legőszintébb pillanatait.
tegnap, 21:21
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás
Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.
március 3., 09:51
- Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
- Belföld
Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
tegnap, 09:31
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
tegnap, 08:00
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
március 7., 21:00
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek
A civil szervezeteknek is nekiment László András.
március 2., 14:38
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
- Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana
Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.
március 2., 13:43
- Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal
Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.
március 2., 16:35
- Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán
Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.
március 2., 14:42
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
tegnap, 17:25
- Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe
A két férfi korábban nem ismerte egymást.
március 3., 09:41
- Belföld
Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni
Egyelőre nem lehet tudni, ki követte el a gyilkosságot.
március 2., 15:51