Hivatalos: mától itt a tavasz! És tényleg jön az igazi jó idő

PAP 7367
2023.03.20. 06:12
Csillagászati értelemben ma este kezdődik a tavasz, egészen pontosan a tavaszi nap-éj egyenlőség idején, azaz akkor, amikor a Nap az Egyenlítő felett delel. Idén ez az időpont magyar idő szerint 22 óra 26 perckor lesz. Ma az ország nagy részén felhős idő várható, a nappali hőmérséklet 13 és 17 Celsius-fok között alakul.

A csillagászati tavasz kezdete Magyarországon hagyományosan március 21-e, azonban a gyakorlatban a nap-éj egyenlőség idén is március 20-ra esik. (Ennek okairól ebben a cikkünkben írtunk részletesen.) A tavasz az északi féltekén a tavaszi nap-éj egyenlőségtől a nyári napfordulóig tart, tehát mától június 21-ig, a déli féltekén pedig megközelítőleg szeptember 23-tól december 21-ig. Ebben az időszakban emelkedik az átlaghőmérséklet, több eső esik, jellemzőbbek az áradások. A csillagászati tavasz beköszöntével − magyar idő szerint: 22:26 − visszatérnek a vándormadarak is a telelésből.

Hétfőn többfelé erősen megnövekedhet a felhőzet, inkább csak szűrt napos időszakokra számíthatunk. Kisebb eső, zápor főként délen és a Dunántúlon fordulhat elő helyenként. Északnyugaton megélénkül az északnyugatira forduló szél – derül ki az Időkép előrejelzéséből.

A portál tájékoztatása szerint hajnalban mínusz 1, plusz 7 Celsius-fok várható. 

Délután 13 és 17 Celsius-fok közé melegedhet fel a levegő.

Fotó: Időkép
Fotó: Időkép

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint hétfőn kettősfronti hatás várható. A frontérzékenyeknél fejfájás, migrén, rossz közérzet vagy akár alvászavarok is jelentkezhetnek.

A szív- és érrendszeri betegségekkel küzdőknél nagyobb eséllyel alakulhat ki vérnyomás-ingadozás, rosszullét, szédülés.

Napközben több felhő lesz felettünk, helyenként borongós körzetek is lehetnek, ahol romolhat az ott élők hangulata, közérzete.

A hét további részében akár 22 fok is lehet

Kedden hajnalban keleten és délnyugaton pára- és ködfoltok is képződhetnek. Napközben többórás napsütésre számíthatunk, melyet fátyol- és gomolyfelhők zavarhatnak meg. Északkeleten elszórtan kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északnyugati szél helyenként megélénkülhet. Hajnalban mínusz 1, plusz 6, míg délután 15–19 Celsius-fokot mérhetünk.

Szerdán is főként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, jelentős csapadék azonban nem várható. Több helyen megélénkülhet a déli-délnyugati szél. A reggel többnyire fagymentes lesz, napközben pedig már 16–21 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökön ismét erősen felhős, zömében fátyolfelhős idő várható, így sok helyen csak szűrt napsütésre van kilátás. Nagyobb mennyiségű csapadék az esti órákban alakulhat ki néhol. A délnyugati szél többfelé élénk, erős lesz. A csúcshőmérséklet 16–22 Celsius-fok között valószínű.

Pénteken a fátyolos, gomolyfelhős időben főként az északi országrészben lehet eső, zápor, néhol zivatar. Többfelé erős, helyenként viharos nyugati, délnyugati szél fújhat. Délután 15–22 Celsius-fok ígérkezik.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)