Ámokfutó autós keltett riadalmat a Blaha Lujza térnél
További Belföld cikkek
-
További posták nyithatnak újra Budapesten
- A Margit hídon elütött motoros futár csodának tartja, hogy nem halt meg
- A '67-ben „bebádogozódó” Corvin Áruház újra a régi
- Szijjártó Péter: Higgyék el, nem jelentenek veszélyt az akkumulátorgyárak
- Eldőlt: a kormány kedden benyújtja a státusztörvény tervezetét az Országgyűlésnek
A felvételt készítő autós a Rákóczi úton haladt a centrum irányába. Ugyanebbe az irányba haladt a másik autós is, amikor egyszer csak úgy döntött, hogy a belső sávból jobbra kanyarodik.
A fekete jármű sofőrje az Erzsébet körúti kereszteződés közepén rántotta jobbra a kormányt.
Ahhoz már késő volt, hogy a megfelelő sávba érkezzen be, így a gyalogátkelőre, a körút közepére érkezett meg a gyalogosok legnagyobb döbbenetére – írja a BpiAutósok.
Gyakoriak a balesetek a fővárosban
Pár nappal korábban egy BMW sofőrje veszítette el uralmát az autó felett, végül felhajtott a járdára, ahol több biciklit és rollert felborított, majd elütött egy nőt.
Március 14-én, kedden a tömegbe hajtott egy autós a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésében, aminek következtében könnyebb sérüléseket szenvedett két ember.
Februárban halálos baleset történt a Harminckettesek terén, amit egy részeg olasz sofőr okozott. Az autó a villamosmegállóban ütött el egy ott várakozó 23 éves nőt, aki belehalt a sérüléseibe.
Ezt követően Karácsony Gergely elmondta: a rendőrséggel közösen dolgozik, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő. „El lehet, és el kell érni a zéró toleranciát az ilyen közúti balesetekkel szemben, azt, hogy Budapesten nullára, igen, nullára csökkentsük a halálos közúti balesetek számát” – fogalmazott az eset után a főpolgármester.