Főpolgármester-helyettes: A főispán nem adhat utasításokat a fővárosi önkormányzatnak

További Belföld cikkek
-
Szinte minden üzlet zárva tart vasárnap és hétfőn, de van néhány kivétel
- Amputálni kellett a szlovákiai buszbaleset egyik sérültjének a lábát
- Indonéz hallgatókat fogad részképzésen a Szegedi Tudományegyetem
- „Tanárnak lenni önfeláldozás, ez sosem a pénzről szólt” – fiatalok, akik tanárképzésre jelentkeztek
- Újabb konfliktus Csepelen, ezúttal a birkózóakadémia is érintett
Nemrég írtunk arról, hogy Budapest Fővárosi Kormányhivatala felszólította a Fővárosi Közgyűlést, hogy 30 napon belül változtassa meg a közterület nevét.
Erre reagált most Kiss Ambrus, aki azt mondta Népszavának: „A fővárosi közgyűlés harminc napon belül megtárgyalja, hogy Sára Botond főispán, volt fideszes józsefvárosi polgármester felszólításának eleget téve megváltoztassa-e a XIII. kerületi Horn Gyula sétány nevét, de ha a közgyűlés fenntartja azt az álláspontját, amit már kétszer is megszavazott, akkor marad az elnevezés.”
Sára Botond, bár főispán, még nincsenek olyan jogosítványai, hogy utasításokat adjon a fővárosi önkormányzatnak
– mondta Kiss Ambrus.
Kiemelte azt is, hogy a Fővárosi Közgyűlés akár úgy is dönthet, hogy nem változtatja meg a közterület nevét. „Ha így tesz, Sára Botond a bírósághoz fordulhat, és majd kiderül, a bíróság hogyan ítéli meg az ügyet” – vélekedett.
A főispán azért kért névváltoztatást, mert
a hatályos jogszabályok szerint nem lehet közterületet elnevezni olyan személyről, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett – márpedig Horn Gyuláról ismert, hogy annak idején karhatalmista, pufajkás volt.
Korábban azt is megírtuk: a Mi Hazánk Mozgalom úgy emlékezett meg a kommunizmus áldozatairól, hogy Novák Előd, a párt politikusa fekete zacskókkal takarta le a Budapest XIII. kerületében található Horn Gyula sétány utcanévtábláit.
(Borítókép: Kiss Ambrus 2022. január 3-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)