Az áprilisi törvények alapozták meg a 19. századi jogállamot

A király 1847. november 12-én nyitotta meg az utolsó rendi országgyűlést, amelyen csupán részeredményeket ért el az ellenzék; reformjavaslatai közül elfogadták az ősiség eltörlését, a háziadó bevezetését, de nem sikerült keresztül vinni a közteherviselés és az örökváltság ügyét.

A forradalom kitörése után felgyorsultak az események,

Ezeket a törvényeket 1848. április 11-én szentesítette a király.

A rendi állam felszámolása

Az áprilisi törvénycikkek összesen harmincegy jogszabályt foglaltak magukban. A törvények egyik legfontosabb célja a rendi állam felszámolása volt, megszüntetve ezzel a rendi előjogokat, privilégiumokat, törekedve a jogegyenlőség megteremtésére. Továbbá törvénybe iktattak több szabadságjogot, köztük a sajtószabadságot és a bevett vallások egyenjogúsítását.

Az I. törvénycikk József nádor emlékét, a II. törvénycikk István főherceg nádorrá választását iktatta törvénybe. A III. törvénycikk alapján

A Buda-Pest székhelyű kormány mozgásterét növelte az a rendelkezés, amely szerint az uralkodó távollétében a nádor mint királyi helytartó határozhat az uralkodói elhatározások körébe tartozó kérdések nagy részéről.

A IV. törvénycikk évenkénti nyilvános országgyűlést rendelt el Pesten. A törvény szerint az országgyűlést csak az előző évi zárszámadás és a következő évi költségvetés elfogadása után oszlathatta fel az uralkodó.

Az V. törvénycikk az országgyűlés népképviseleti alapon történő választásáról intézkedett. A törvény 2. §-a alapján azonban a nők nem kaphattak választójogot:

Az országnak s kapcsolat részeknek mindazon benszületett, vagy honositott, legalább 20 éves, és sem atyai, sem gyámi, sem gazdai hatalom, sem pedig elkövetett hűségtelenség, csempészkedés, rablás, gyilkolás és gyujtogatás miatt fenyiték alatt nem levő lakosai, a nőket kivéve, törvényesen bevett valláskülönbség nélkül, választók.

A VI. törvénycikk a Partium visszacsatolását, míg a VII. törvénycikk Magyarország és Erdély egyesítését rendelte el.

A VIII. törvénycikk a közteherviselésről, a IX. törvénycikk a jobbágyfelszabadításról, azaz az úrbéres szolgáltatások (úgymint robot, cenzus, dézsma, ajándék) eltörléséről, valamint az úriszék megszüntetéséről rendelkezett.

A X. törvénycikk a földesúr és volt jobbágyai közötti legelők elkülönítésének kérdéseit, a XI. törvénycikk pedig az úriszék megszüntetését követően induló perek intézését rendezte.

A XIII. törvénycikk a papi tized eltörléséről, a XIV. törvénycikk hitelintézet felállításáról szólt. A XV. törvénycikk megerősítette az ősiség eltörlését. Az ősiséget Nagy Lajos király vezette be az 1351. évi törvényeiben a nemesi birtokokra. Az ősi birtok a nemesi család tulajdona volt, amelynek védelmére megnehezítették az elidegenítését, így támogatták, hogy az hosszabb távon is a család tulajdonában maradhasson.

A XVI. törvénycikk a közigazgatás folyamatos működése érdekében a megyei hatóságok ideiglenes gyakorlatának kérdéseit, a XVII. törvénycikk a megyei tisztválasztásokat rendezte.

Vívmányok és hiányosságok

A XVIII. törvénycikk kimondta, hogy

gondolatait sajtó utján mindenki szabadon közölheti, és szabadon terjesztheti.

A törvénycikk a sajtóvétség eseteinek hosszas taglalása (például aki „a királynak magas személye ellen sértést követ el, hat évig terjedhető fogsággal, és 3000 forintig emelkedhető pénzbirsággal büntettetik”) mellett a bírói eljárás, az időszaki lapok, a nyomdák és a könyvárusok szabályait foglalta magában.

A XIX. törvénycikk a magyar egyetemről intézkedett, míg a XX. törvénycikk a bevett vallások egyenjogúsítását mondta ki.

A XXI. törvénycikk a nemzeti színről és az ország címeréről rendelkezett. A törvénycikk szerint az úgynevezett kapcsolt részeken az ország színei és címere mellett saját színeiket és címerüket is használhatják.

A XXII. törvénycikk a belső rend fenntartására nemzeti őrsereg felállítását rendelte el. Ez a törvénycikk tette lehetővé a későbbiekben az önálló magyar fegyveres erő, a honvédség megszervezését is.

A XXIII. törvénycikk a szabad királyi városokról, a XXIV. törvénycikk a községi választásokról, a XXV. törvénycikk a Jász-Kun kerületekről, a XXVI. törvénycikk a Hajdu kerületről, a XXVII. törvénycikk a Fiume és Buccari szabad tengerkereskedési kerületekről, a XXVIII. törvénycikk a nádori méltósághoz kötött hivatalokról, a XXIX. törvénycikk az ország közhivatalnokairól, a XXX. törvénycikk a vasutakkal és csatornákkal kapcsolatos teendőkről, míg a XXXI. törvénycikk a színházakról szólt.

A Batthyány-kormány csak egy politikai nemzetet ismert el: a magyart. A nemzetiségek ezért csak egyénileg és nem közösségként gyakorolhatták politikai jogaikat. Nem kapták meg a nemzeti egyenjogúságot, aminek következtében egyre hangosabban követelték autonómiájukat, területi különállásukat. A kérdés rendezetlensége miatt a nemzetiségi vezetők hamarosan Bécs felé fordultak sérelmeikkel.

„Tűrni fog a nemzet”

Boross Péter korábbi miniszterelnök 2002-ben, a Magyar Nemzetben megjelent esszéjében emlékeztetett, hogy a francia forradalom utáni idők eötvösi változatában három jelszó érvényesült: a szabadság, az egyenlőség és a nemzetiség. Ezek lettek a 19. század uralkodó eszméi. A szabadság és az egyenlőség eszméjéből hajtott ki a liberalizmus és a szocializmus szép jövőt ígérő, de már kezdetekben eltor­zult és ehetetlen, betegségárasztó gyümölcsöt termő fája.

Az exkormányfő értékelése szerint szokás a 19. század nagyjait – Széchenyi, Kossuth, Deák, bár hallotta már Kölcseyt is idesorolni – liberális jelzővel felaggatni, nem is alaptalanul. Ám szerinte sokkal több név is idesorolható akkoriban, hiszen

A Bach-kor­szak a nemzet szabadságát fojtotta meg, az egyénre vonat­kozó rendi kötöttségeket nem állította vissza. Boross úgy vélekedett, hogy a 19. század liberálisai – sokszor egymással ellentétben is – a nemzet felemelkedéséért küzdöt­tek, nem fe­lejtve a magyar múltat, annak később is érvé­nyes eszményeit.

A gondolatsor végén Deák Ferencet idézte, aki 1861-ben a második felirati javaslatában így fogalmazott:

Lehet, hogy nehéz idők következnek ismét hazánkra, de a megszegett polgári kötelesség árán azokat megváltoztatnunk nem szabad. Az ország alkotmányos szabadsága nem oly sajátunk, amelyről szabadon rendelkezhetnénk; hitünkre bízta a nemzet annak hű megőrzését, s mi felelősek vagyunk a haza s önlelkiismeretünk előtt. Ha tűrni kell, tűrni fog a nemzet, hogy megmentse az utókornak azon alkotmányos szabadságát, melyet őseitől öröklött. Tűrni fog csüggedés nélkül, mint ősei tűrtek és szenvedtek, hogy megvédhessék az ország jogait, mert amit erő és hatalom elvész, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják; de miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz s mindig kétséges. Tűrni fog a nemzet, reménylve a szebb jövendőt, s bízva ügyének igazságában.

Megjegyezzük: a felirat, amely végső soron a kiegyezéshez vezetett, továbbra is ragaszkodott az 1848. április 11-i törvényekhez, azok alapján kívánta folytatni az egyeztetéseket az udvarral.

(Borítókép: A Magyar Királyi Kamara műemlék épülete Pozsonyban, mely 1802 és 1848 között a rendi országgyűlés színhelye volt. Fotó: Jászai Csaba / MTI)