Új törvénnyel védik a visszaélések bejelentőit
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Az Országgyűlés április 11-én 118 igennel, 23 ellenszavazat és 24 tartózkodás mellett elfogadta a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvényt, amely bevezeti hazánkban a belső visszaélés-bejelentési rendszert.
Háromlépcsős bejelentési rendszer
A panaszokat és közérdekű bejelentéseket átfogó igénnyel a Kádár-korszak derekán, 1977-ben szabályozták először. Aztán 2009-ben a parlament hiába futott neki a közérdekű bejelentések szabályozásának, és szavazta meg a tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2009. évi CLXIII. törvényt, a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal létrehozásának hiányában soha nem lépett hatályba. A panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény meghozatalát így elsősorban az akkori töredékes szabályozás kiegészítése indokolta.
Az újabb, korszerűbb szabályozást uniós kötelezettségeink is sürgették, különösen az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló 2019/1937 európai parlamenti és tanácsi irányelv, amelynek értelmében a köz- és magánszervezeteken belül, továbbá a hatóságok felé biztonságos bejelentési csatornákat kell kialakítani. Az irányelv kötelezi a nemzeti hatóságokat a polgárok megfelelő tájékoztatására, és arra, hogy képezzenek ki tisztviselőket a visszaélések bejelentésével kapcsolatos helyzetek kezelésére.
Kopasz János, a Taylor Wessing Budapest ügyvédje szerint a bejelentő személyek védelméről szóló irányelvet pontosan azért fogadták el, hogy a visszaélésekről sokszor első kézben értesülő személyek bátran fel merjék tárni az általuk tapasztalt visszaéléseket. Mint megjegyezte, az intézmény szükségességére olyan korábbi ügyek hívták fel a figyelmet, mint a Cambridge Analytica- vagy a Luxleaks-botrány. Ami ezeket a botrányokat illeti, a Cambridge Analytica illetéktelenül fért hozzá 87 millió Facebook-felhasználó személyes adataihoz, míg a Luxleaks-ügyben dokumentumok ezreit szivárogtatták ki a nemzetközi cégeknek nyújtott luxemburgi adókönnyítésekről.
Mindezek után az EU arra ösztönözte a tagállamokat, hogy háromlépcsős bejelentési rendszert hozzanak létre:
- az első lépcső az úgynevezett belső bejelentési csatorna, amely a jogsértésnek az adott jogalanyon belül történő bejelentését jelenti,
- a második lépcső az úgynevezett külső bejelentési csatorna, amely során a bejelentő a jogsértést a tagállam által kijelölt, illetékes nemzeti hatósággal közli,
- a harmadik lépcső a jogsértés nyilvánosságra hozatala.
A tagállamoknak ki kell jelölniük olyan nemzeti hatóságot, amely köteles a külső bejelentési csatorna működtetésére, valamint a bejelentések fogadására és nyomon követésére.
Rövid határidőn belül
A Varga Judit igazságügyi miniszter által benyújtott törvényjavaslat az uniós irányelvnek való megfelelés jegyében született. A visszaélés-bejelentési rendszer célja, hogy hatékony, bizalmas és biztonságos csatornát biztosítsanak a feltárt jogsértések kivizsgálására, egyúttal védjék a bejelentőket az esetleges retorziókkal szemben. Gyakran ugyanis a dolgozók és a szervezettel kapcsolatba kerülő alvállalkozók, beszállítók értesülnek közvetlenül a jogsértésekről, ők azok, akik bizonyítékokkal rendelkeznek, azonban a megtorlástól való félelem miatt ezek jelentése sokszor elmarad.
A bejelentési rendszer kiépítése kötelező lesz,
azonban a tízezer főnél kevesebb lakosú önkormányzatok vagy az ötvennél kevesebb embert foglalkoztató intézmények mentesülhetnek alóla. A törvény lehetővé teszi, hogy több önkormányzat megosztva működtesse a rendszert. Az 50 és 249 fő közötti munkavállalói létszámú vállalatoknak 2023. december 17-éig kell a rendszert kialakítaniuk, míg a 250-nél nagyobb létszámú cégeknek a törvény kihirdetését követő 60. napon már rendelkezniük kell a működő rendszerrel.
Orbán Zsombor adatvédelmi és technológiai jogi ügyvéd szerint nincsenek könnyű helyzetben az érintett cégek, mivel egy teljesen független jogi, szervezeti és adott esetben informatikai rendszert kell rövid határidőn belül kialakítaniuk, ahol a bejelentő személyazonossága maximális védelemben részesül. Emellett a cégeknek a GDPR szigorú követelményeinek is eleget kell majd tenniük. Az eljárás kialakítása azért is fontos – állítja Orbán Zsombor –, mert ha a társaság az esetet határidőben nem vizsgálja ki, akkor a bejelentő a nyilvánossághoz fordulhat.
Bejelentés szóban vagy írásban
A belső visszaélés-bejelentési rendszerben a bejelentéseket szóban vagy írásban is meg lehet majd tenni, amelyeket a lehető leggyorsabban, de legfeljebb a bejelentés beérkezésétől számított 30 napon belül ki kell vizsgálni, ez csak indokolt esetben hosszabbítható meg.
A bejelentés alapján – ha alaposnak bizonyul – gondoskodni kell
- a jogszerű vagy a közérdeknek megfelelő állapot helyreállításáról, illetve az egyébként szükséges intézkedések megtételéről,
- a feltárt hibák okainak megszüntetéséről,
- az okozott sérelem orvoslásáról és
- indokolt esetben a felelősségre vonás kezdeményezéséről.
Ha nyilvánvalóvá vált, hogy a panaszos vagy a közérdekű bejelentő rosszhiszeműen valótlan adatot vagy információt közölt, és
- ezzel bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére utaló körülmény merül fel, személyes adatait az eljárás lefolytatására jogosult szerv vagy személy részére át kell adni,
- alappal valószínűsíthető, hogy másnak jogellenes kárt vagy egyéb jogsérelmet okozott, személyes adatait az eljárás kezdeményezésére, illetve lefolytatására jogosult szervnek vagy személynek kérelmére át kell adni.
Az Alaptörvényben foglalt értékek védelme
Az elfogadott törvény harmadik fejezetének címe: „Az Alaptörvényben foglalt alapvető értékek és jogok magasabb védelmi szintjének elérése érdekében, valamint a magyar életmód megvédéséhez fűződő közérdekre tekintettel benyújtható bejelentések”. A belső és az elkülönített visszaélés-bejelentési rendszerben (vagyis bármely állami és helyi önkormányzati szervnél) bejelenthető:
- azon tény kétségbevonására irányuló tevékenység, hogy a velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők,
- a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett bűnök alól felmentő, továbbá ezeket a bűnöket, valamint az Alaptörvény U) cikkében foglalt bűnöket kicsinyítő módszeres tevékenység,
- a nemzeti jelképek tiszteletének és használatának akadályozására irányuló cselekmény,
- a házasság és család alkotmányjogilag elismert szerepének (például az anya nő, az apa férfi) kétségbe vonása, továbbá
- a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelem és gondoskodás, valamint születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogának kétségbe vonása.
A törvény a kihirdetését követő hatvanadik napon lép majd hatályba.
(Borítókép: Varga Judit 2022. május 10-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)