Meghalt Páris András korábbi országgyűlési képviselő

2023.04.21. 10:59
Életének 69. évében meghalt Páris András, az SZDSZ volt képviselője. 1990 és 1998 között volt az Országgyűlés tagja, a Honvédelmi és a Környezetvédelmi Bizottság munkájában vett részt – közölte az Országgyűlés honlapján.

Páris András a rendszerváltás első parlamenti ciklusában került be a törvényhozásba, 1990 és 1998 között volt az Országgyűlés tagja, a Honvédelmi és a Környezetvédelmi Bizottság munkájában vett részt.

1954. december 1-jén született Budapesten. Az általános és a középiskolát is Budapesten végezte, 1973-ban érettségizett a Táncsics Mihály Gimnáziumban. A kalocsai sorkatonai szolgálat után 1974-től az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán tanult. 1979-ben szerzett jogi diplomát, akkortól tagja volt a Magyar Jogász Szövetségnek.

1991-ig a Siófoki Ügyvédi Munkaközösségben dolgozott. 1989 decemberében lépett be a Szabad Demokraták Szövetségébe (SZDSZ). Az 1990-es választások második fordulójában Somogy megye 3. sz. (Siófok és környéke) választókerületében képviselővé választották.

Az 1994-es választásokon volt választókerületében indult, ő vezette az SZDSZ Somogy megyei területi listáját is. Mint egyéni jelölt a választások második fordulójában csak a harmadik helyen végzett, mandátumát a területi listáról szerezte.

A hírt a 24.hu vette észre.