Prostitúcióval foglalkozó bűnszervezetet lepleztek le a magyar, cseh és finn hatóságok
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Egy bűnszervezet 13 tagját gyanúsítják azzal, hogy elsősorban cseh lányokat toboroztak, majd szexuális tevékenységre kényszerítették őket Finnországban és más skandináv országokban. A szervezet legalább 3,3 millió eurót keresett az ügyleten.
A nemzetközi hálózat cseh tagjai koordinátori feladatokat láttak el, ami azt jelenti, hogy az érintett áldozatok szolgáltatásait egy honlapon értékesítették.
Az eset vizsgálata még folyamatban van, eddig a hatóságok
összesen több mint 400 cseh, magyar és román állampolgárságú áldozatot számoltak össze
– írta az Europol.
Kétszázezer eurót foglaltak le
2022 áprilisában a Cseh Nemzeti Szervezett Bűnözés Elleni Ügynökség České Budějovice-i nevű kirendeltsége, a Helsinki Rendőrkapitányság emberkereskedelemmel foglalkozó nemzeti nyomozócsoportja és a magyar Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Hírszerzési Osztálya közösen vettek részt egy akciónapon, amelynek célja a szexuális kizsákmányoló hálózat mögött álló bűnözők megkeresése volt. Ezután a három ország közös nyomozást indított.
Ennek eredményeképp a hatóságok
- 13 gyanúsítottat letartóztattak,
- 15 áldozatot azonosítottak az akciónapok alatt,
- 90 áldozat azonosítottak a nyomozás ideje alatt,
- 10 házkutatást végeztek el,
- 200 ezer euró (közel 75 millió forint) készpénzt, 3 lakást és 4 luxusautót foglaltak le,
- 40 mobiltelefont, 4 laptopot és 4 táblagépet lefoglaltak, valamint 8 bankszámlát befagyasztottak,
- fegyvereket és lőszert foglaltak le.
Fenyegették és kihasználták őket
A szervezett bűnözői hálózaton belüli úgynevezett híváskezelők tartották ellenőrzésük alatt az áldozatokat. Az operátorok feladata az volt, hogy az érintett lányokat weboldalakon hirdessék, ahol kezeljék online profiljukat. Egyes esetekben az elkövetők kineveztek egy „alfát” az áldozatok közül, akinek feladata a többi lány ellenőrzése volt.
A szexuális kizsákmányolásra kényszerített 400 áldozatot valódi állampolgárságuktól függetlenül többnyire cseh nőként hirdették.
Az áldozatok gyakran rendkívüli kényszer alatt dolgoztak,
megfosztották őket keresetüktől, és a bűnözők állandó ellenőrzés alatt tartották őket. Abban az esetben, ha hazatérhettek, a bűnözői hálózat tagjai elvették megtakarításaik nagy részét, és fenyegetésekkel és erőszakkal további pénzt zsaroltak ki tőlük.
A bűnözői hálózat jól szervezett volt, és jól ismerte a finnországi és más skandináv országok szexpiacát.
A koronavírus kedvezett a prostitúciónak
Mivel a Covid–19-járvány idején az emberek több időt töltöttek az interneten, az online felületeken hirdetett prostitúció egyre népszerűbb lett. Vagyis
A szexuális kizsákmányolási tevékenységek nem szűntek meg a járvány csúcspontján elrendelt kijárási tilalom alatt sem.
Az Eurojust 2021 augusztusában nyomozócsoportot hozott létre, az Europol pedig támogatta a projektet. Az Europol Phoenix elemzési projektje a kizsákmányolás különböző formáival foglalkozik.