Újabb felmondás a Telexnél: az alapító főszerkesztő után távozik az egyik főszerkesztő-helyettes is
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Munk Veronika a Telexen belül meghatározó személy volt, ő felelt a tartalomfejlesztésért, alapító főszerkesztő volt, valamint a Telex Akadémia szakmai igazgatójaként is dolgozott.
A tartalomfejlesztésért ezentúl Kárpáti Márton felel majd, míg a Telex Akadémia szakmai felügyeletét Dull Szabolcs főszerkesztő veszi át.
Munk Veronika tartalomfejlesztési vezető, alapító főszerkesztő a saját kezdeményezésére távozik a Telextől április végén: Veronika a szlovák Denník N médiacéghez igazol, ahol innovációért és új piacokért felelős igazgatóként folytatja
– közölte a Telex.
„Életem legizgalmasabb időszaka volt a telexes, 2020 nyarától kezdődően. Büszke vagyok a Telexre, és arra, amit a csapattal elértünk, hogy együtt voltunk erősek, hogy az intenzív kezdeti időszakban, a beindításnál főszerkesztőként vehettem részt abban, ahogy nulláról építkezve összeraktunk egy olyan újságot, amit ma 5-600 ezer ember olvas naponta, és ami az első igazán nagy, kizárólag olvasói támogatásból beindított médiaprojekt, ráadásul mindezt egy meglehetősen nehéz médiatérben, a Covidtól és gazdasági válságoktól sújtott történelmi időpontban. Köszönöm a támogatóknak, hogy ennyien támogatják a Telexet, nélkülük semmi nem lenne. És köszönöm a telexes csapatnak, nagyon sokan nagyon fogtok hiányozni, a legjobbat és a legnagyobb sikereket kívánom!” – búcsúzott a Telextől Munk Veronika.
Frissítés 2023.04.28. 11:08
Médiaértesülések szerint Lovas Gergő főszerkesztő-helyettes is távozik a Telextől. Mint kiderült, Lovas Gergő nem a szlovák médiacéghez, hanem a magyar 444-hez igazol.
A Media1 érdeklődésére Kardos Gábor, a Magyar Jeti Zrt. vezérigazgatója megerősítette Lovas Gergő érkezését a 444-hez. Telefonon azt mondta, hogy nagy szeretettel várják Lovas Gergőt, aki iránt nagy elismeréssel vannak. Kérdésünkre, hogy milyen pozíciót kap, azt mondta, szerkesztő lesz belőle
– közölte a Media1.
*
A Telex.hu szerkesztőségének tagjai 2020 júliusának végén mondtak fel az Index.hu-nál, kommunikációjuk szerint veszélyben érezték független működésüket. Állításuk szerint azóta olvasói támogatásokból készítik lapjukat. A lap pénzügyi adataiból azonban kiderült, hogy a kiadó egyre több külföldi forrásban részesül. E juttatások közül is kiemelkedik a Telexbe történt amerikai „beruházás”, amikor a Biden-adminisztrációhoz ezer szállal kötődő DRL (Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor) nevű szervezet két évre 740 ezer dollárral, azaz mintegy 300 millió forinttal támogatta a Telex oktatóközpontját.
A Telex a Digitális Közönségmérési Tanács adatai szerint március hónapban a 9. leglátogatottabb oldal volt a magyar médiapiacon.