Meghalt Jánki József, a DK politikusa
Jánki József, a Demokratikus Koalíció debreceni önkormányzati képviselője 59. életévében, 2023. május 2-án elhunyt – közölte az önkormányzat.
A politikus eredeti képzettsége karosszérialakatos volt, és egy ideig dolgozott is a szakmájában. 2002-ben lett a debreceni Thaly Kálmán Utcai Óvoda munkatársa, ahol belépése óta a munkahelyi közösség megbecsült tagjaként mint technikai dolgozó tevékenykedett. Jánki József a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Magyar Szolidaritás Mozgalom jelöltjeként 2019. október 13-án kompenzációs listáról jutott be a debreceni közgyűlésbe.
Önkormányzati képviselőként tagja volt az egészségügyi és szociális bizottságának, valamint az ifjúsági és sportbizottságnak is. A közgyűlés ülésein nagy szociális érzékenységről tanúságot téve rendszeresen tolmácsolta a város lakóinak kérdéseit, észrevételeit, s szorgalmazta a mindennapi életüket érintő problémák megoldását
– olvasható a közleményben.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata vigasztalódást kívánt a politikus családjának.