A Korrupcióellenes Munkacsoport volt tagja szerint Magyarországnak nincs korrupcióellenes stratégiája

2023.05.20. 09:57
Elhagyja a Korrupcióellenes Munkacsoportot annak egyik civil tagja, Reszkető Petra. Visszalépésének okát egy nyílt levélben fogalmazta meg. A Budapest Intézet igazgatója szerint 2023 közepén sem világos még, hogy milyen témákkal és ügyekkel fog foglalkozni a munkacsoport.

Csütörtökön került nyilvánosságra, hogy az Integritás Hatóság mellett működő, tíz kormányzati és tíz nem kormányzati szakértőből álló Korrupcióellenes Munkacsoportból három civil szakértő is távozott, köztük Reszkető Petra.

A korábbi csoporttag nyílt levélben írt arról, hogy miért lépett ki a szervezetből – vette észre a Portfolio.

Reszkető Petra közölte, elkerülhetetlennek látja a munkacsoport kormányzati szerepének és társadalmi hasznosságának rendszeres értékelését, melyekről azt írta, ezek nem, vagy csak részben valósulnak meg.

Továbbra is azt gondolja, hogy a munkacsoport legitimitásának és eredményességének fontos előfeltétele

  1. a fórum működésének teljes nyilvánossága,
  2. annak tisztázása, hogy milyen ügyekkel és témákkal foglalkozik a munkacsoport – összhangban az Integritás Hatóság stratégiájával és prioritásaival,
  3. illetve a munkacsoport munkájának legyen következménye, és együttműködésben alakítsanak ki egy olyan új, hazai korrupcióellenes stratégiát, amely érdemi intézkedéseket indít el a korrupciós jelenségek visszafogására a kormányzati-civil-üzleti szereplők összefogásával.

Hozzátette, számára nem világos, hogy mi garantálja az előfeltételek belátható időn belüli teljesülését.

Mint írta, értékeli, hogy a munkacsoport üléseinek dokumentációi online elérhetők, ugyanakkor hiányolja, hogy az ülések előkészítő anyagai viszont már nem publikusak.

A szakértő szerint

2023 közepén sem világos még, hogy milyen témákkal és ügyekkel fog kiemelten foglalkozni a Munkacsoport az év hátralévő részében.

Reszkető közölte, korábban a szervezet több tagjával együtt jelezték egy fél- vagy egyéves munkaterv iránti igényüket, azonban ez nem valósult meg, és nem is kapott egyértelmű választ arra, hogy az mikor kerülne elfogadásra.

Jelenleg Magyarországnak nincs korrupcióellenes stratégiája

– írta.

Hozzátette, a szervezetnek nincsenek értékelhető stratégiái, így a kormány nem bocsájtja azokat társadalmi egyeztetésre a tervezett júniusi elfogadás előtt. „Ez bármilyen korrupcióellenes stratégia esetében ellehetetleníti a végrehajtást” – írta.

Hozzátette, ez

azért aggályos, mert így az üzleti, civil és közszektor átláthatósága, az adóforintjaink felhasználásának hatékonysága nem fog javulni, nem lesz szélesebb azon közintézmények, politikusok, vállalkozások és állampolgárok köre, akik a közjót tartják szem előtt, akik tisztességesen működnek, kötnek üzletet, és fizetik ki a gázszerelőt

– írta.