Újabb polgármesterjelölteket jelentett be Kunhalmi Ágnes
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselő újabb öt polgármesterjelöltet jelentett be, akit támogat a Magyar Szocialista Párt a nemrégiben módosított önkormányzati választásokon. A támogatottak között vannak MSZP-s politikusok és civilek is.
Az MSZP által támogatott újabb polgármesterjelöltek:
- Fekete Zsolt, Salgótarján jelenlegi polgármestere,
- Máté Antal, Nyírbátor jelenlegi polgármestere,
- Halmi József, Győrtelek jelenlegi polgármestere,
- Bánhidi József, Annavölgy jelenlegi polgármestere,
- Stefanik Zsolt, Halásztelek korábbi alpolgármestere.
Korábban egy háttérbeszélgetésen Kunhalmi Ágnes elmondta: a DK-t és az LMP-t leszámítva az ellenzéki pártok pozitívan reagáltak az MSZP januári megkeresésére, hogy mielőbb kezdjenek hozzá a tárgyalásokhoz a 2024-es önkormányzati választásokról. A DK és az LMP azonban azóta sem tartotta időszerűek az egyeztetéseket. Nemrég pedig az MSZP kezdeményezésére tárgyalóasztalhoz ültek az ellenzéki pártok a DK és az LMP kivételével. Ez is, valamint a korábban bejelentett polgármesterjelöltek is azt bizonyítják, hogy az MSZP elkezdte a felkészülést a jövő évi választásra.
Az MSZP támogatásáról biztosított, korábban bejelentett polgármesterjelöltek:
- Csőzik László (Érd),
- Brunner Tibor (Esztergályhorváti),
- Schwartz Béla (Ajka),
- Takács László (Alsógagy),
- Lengyel Róbert (Siófok),
- Kormos Anna (Mezőcsát),
- Gajda Péter (Budapest XIX. kerület),
- Horváth Csaba (Budapest XIV. kerület),
- Bónis Imre (Sámod),
- Márton Roland (Székesfehérvár),
- Csige Tamás (Hajdúdorog),
- Csizmazia Ferenc (Budapest XVI. kerület),
- Lukoczki Károly (Budapest XVII. kerület),
- Pajin Bálint (Budapest XXII. kerület),
- Nemény András (Szombathely),
- Fehér László (Celldömölk),
- Szabó József (Répcelak),
- Somlyódy Csaba (Budapest X. kerület),
- Péterffy Attila (Pécs),
- Török Ottó (Budapest 3. kerület),
- Nyirati Klára (Baja).