Hetvenöt éve egy huszárcsínnyel kerültek hatalomra a kommunisták

Ma 75 éve, hogy 1948. június 12-én a szociáldemokrata és a kommunista pártok egyesülésével megalakult a Magyar Dolgozók Pártja (MDP). Az egyesülési kongresszus célja egyértelműen az MSZDP ellenálló erőinek felszámolása volt. Bár papíron az MDP első elnöke a szocdem Szakasits Árpád lett, a tényleges hatalom valójában a huszárcsínyt kieszelő Rákosi Mátyás kezében összpontosult.

A korabeli Filmhíradó így kezdte tudósítását:

Lobogódíszbe öltözve, történelmi ünnepre készül az ország. Harmincesztendős szakadás után egyesülnek a munkásság pártjai: megalakul a Magyar Dolgozók Pártja, amely megsokszorozza a két párt erejét. Munkapadok és gépek zakatolása mellől, szőlőkből és napsütötte szántóföldekről, falusi iskolákból, könyvtárak mélyéről és íróasztalok mellől a dolgozó magyarság legjobbjai indulnak az egyesülési kongresszusra. Az ország minden részéből érkezett küldöttek első útja a Magyar Dolgozók Pártjának székházába vezet, ahol átveszik kongresszusi irataikat.

Rákosi politikai cinizmusa

A pártelnök pályafutása egyébként hűen tükrözte Rákosi politikai cinizmusát. Szakasits ugyanis eleinte ellenezte a munkáspártok erőszakos egyesítését, majd mégis elfogadta az MDP elnöki székét. Másfél hónappal később, Tildy Zoltán lemondása után, megválasztották a Magyar Köztársaság elnökének, és ezt a tisztséget bő egy évig töltötte be. Az új alkotmány elfogadása után az Elnöki Tanács elnöke lett.

A rakétaszerű karrier ekkor csúcspontjára ért, hogy hasonló sebességgel zuhanjon alá.

Több mint öt évig ült rács mögött, amikor 1956 márciusában szabadlábra helyezték, júliusban rehabilitálták.

A kommunisták elérték céljukat

Tarján M. Tamás történész szerint miután a kommunisták három év alatt beolvasztották vagy megsemmisítették legjelentősebb politikai ellenfeleiket,

Az 1949-es választásokon már csak a Magyar Függetlenségi Népfrontra lehetett szavazni, amivel a kommunisták elérték céljukat: minden akadályt elhárítottak az egypártrendszer, a proletárdiktatúra elől.

Azt, hogy mennyire vették komolyan a kommunisták a megújulást, jól mutatja, hogy az MDP gyakorlatilag egy az egyben az MKP szervezeti felépítését emelte át, változatlanul hagyva a párt irányító apparátusát. A párt legfelső szervének, a kongresszusnak iratanyaga csak elenyésző mennyiségben maradt fenn az utókorra. A kongresszuson megválasztott és átlagosan háromhavonta ülésező Központi Vezetőség volt hivatott két kongresszus között a párt irányítására. Ám szerepe jobbára csak Rákosi intézkedéseinek utólagos jóváhagyására korlátozódott.

Intézményesített állami terror

Zinner Tibor a Minden bírósági ügy az osztályharc egyik epizódja című tanulmányában úgy fogalmaz, hogy a sztálini hatalmi berendezkedés Magyarországon is polgárháborús viszonyok közepette haladt előre, a társadalom százezreit érintő törvénytelenségeket követve el. Mindezt a harmadik világháború rémét keltő pszichózissal és „éberségi” kampányokkal fűszerezve. Kezdetben a volt uralkodó osztályok és szövetségeseik, később pedig a parlamenti pártok likvidálása mozgatta, valójában minden társadalmi réteg ellen folytatott hadjáratot. Ennek bizonyítéka, hogy az elítéltek több mint háromnegyede paraszt vagy munkás volt. A történész szerint a tömeges eljárások túlnyomórészt a parasztságot sújtották. A diktatúra egyik legfőbb jellegzetessége épp az volt, hogy a rendszer, amelyik magát „a munkásosztály hatalmaként” deklarálta, és azt hangoztatta, hogy a „munkás–paraszt” szövetségre épül, valójában a parasztság felszámolását tűzte ki célul.

A politikai életben bekövetkezett radikális fordulatot Rákosi Mátyás ezekkel a szavakkal írta le: „Most nálunk is a Szovjetunió szocialista építésének lényeges alapvonalai általános érvényűek (…) a döntő kérdésekben nincs külön »nemzeti út«.” Ehhez Szakasits annyit tett hozzá: „Minden más út a gyalázatba, a háborúba, a szolgaságba vezet.”

A Magyar Dolgozók Pártja nem tett mást, mint intézményesítette az állami terrort. A Rákosi–Gerő-féle irányítás 57 hónapja alatt az országban megvádoltak 789 881 személyt, azaz havonta 15 612, illetve naponta 578 főt. Közülük összesen 534 601, havonta 9379, illetve naponta 347 főt ítéltek el. 

Az is sokat elárul a rendszer természetéről, hogy amíg 1950. február 1-jén „csak” 5256-an voltak előzetes letartóztatásban, a számuk év végére elérte a 9999-et, 1951-ben a 17 080-at, 1952-ben már a 26 551 főt. Zinner Tibor kutatása szerint 1953. április 1-jén 41 639 személyt őriztek katonai és polgári elítéltként, illetve internáltként.

Válságba sodort ország

Az állami terrort elhibázott gazdaságpolitika is tetézte. Az erőltetett iparosítás, az agrárium erőszakos kollektivizálása miatt 1953 nyarára az MDP válságba sodorta az országot. Az 1953. július 4-én alakult kormány Nagy Imre vezetésével igyekezett szakítani a sztálinista modell egyes elemeivel, de 1955 tavaszán, Rákosi újbóli hatalomra kerülésével a reformfolyamatok elakadtak.

A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa után, amelyet immár sztálini relikviák nélkül rendeztek meg 1956 februárjában,

Az állampárt 1956. október 23-án általános válságba került, a központ és a pártszervezetei rövid idő alatt szétestek. A megbénult pártot vezetői 1956. október 31-én feloszlatták, és Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) néven új kommunista pártot hoztak létre.

(Borítókép: Budapest, 1948. június 12. A két munkáspárt (MKP és SZDP) egyesülési kongresszusa és a Magyar Dolgozók Pártjának létrejötte alkalmából nagygyűlést rendeztek a Hősök terén. A képen: Kádár János, az MDP főtitkára tartott beszédet a nagygyűlésen. Fotó: MAFIRT / MTI)