Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték az apját megfojtó kazincbarcikai férfit
A törvényszék keddi közleményében azt írta, hogy a sértett egy lakásban élt fiával és annak élettársával. 2021. március 16-án este egy társasággal a lakásukban italoztak, majd – miután a vendégek távoztak – a férfi levetkőztette az apját, betette a fürdőkádba, a száját és az orrát befogta, és addig szorította, amíg az idős férfi megfulladt. A férfi ezt követően a szomszéd társasházban kért segítséget.
A bíróság a vádlottat különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására időskoránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte.
A férfi legkorábban 30 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.
A törvényszék a büntetés kiszabásakor súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a cselekményt ittas állapotban, közeli hozzátartozója sérelmére követte el. Az ítélet nem jogerős, ellene a vádlott és védője fellebbezett, az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.