Levélben közölték a tűzoltókkal, hogy nincs többé biztosításuk

2023.06.14. 20:43
Április 11-én megszűnt a tűzoltók csoportos baleset- és életbiztosítása, amelyet azóta sem hosszabbított meg a Belügyminisztérium. A helyzet legsúlyosabban a tűzoltókat érinti, akiknek végső esetben saját maguk számára kell biztosítást kötniük.

A katasztrófavédelem munkatársai a napokban levelet kaptak a Belügyminisztérium megyei vezetőitől. A levélben arról adnak tájékoztatást, hogy április 11-ével megszűnt a tűzoltókra vonatkozó élet- és baleset-biztosítás, arról azonban nem, hogy meg lesz-e hosszabbítva a jövőben.

A munkájukból kifolyólag mindez a tűzoltókat érintette különösen érzékenyen – érthető okokból. A törvény szerint a tűzoltóság fenntartója – vagyis a Belügyminisztérium – köteles lenne élet- és baleset-biztosítást kötni a tűzoltókra.

Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) elnöke a Lánglovagok szakportálnak adott nyilatkozatában három lehetséges forgatókönyvet vázolt fel a probléma sürgős orvoslására:

Az egyik opció, hogy a tűzoltókra az MTSZ köt biztosítást. A másik, hogy a tűzoltóságok maguk kötnek az épületbiztosításuk mellé baleset- és életbiztosítást. A harmadik pedig az, hogy a tűzoltók csoportos vagy egyéb kedvezményt kérnek a biztosítóknál.

A Magyar Tűzoltók Szövetsége tárgyalásokat kezdeményezett az ügyben, a tűzoltók javaslatait június 26-áig várják – írja a Telex.