Hurrá, nyaralunk! Minden, amit a szabadságjogokról tudni kell

2023.06.18. 07:37
Itt a nyár, eljött a nagy szabadságolások időszaka. Az év elején lépett hatályba a munka törvénykönyvének módosítása, amely érinti az apasági szabadságot és két újdonságot is bevezetett: a gondozói munkaidő-kedvezményt és a szülői szabadságot. Mindamellett válaszolunk arra is, hogy hány nappal kalkulálhatunk, mikor vehetjük ki a szabadságot, mennyi időre mehetünk el nyaralni, vagy megszakíthatja-e a munkáltató a vakációnkat.

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény alapján a munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll.

Az alapszabadság mértéke évente húsz munkanap.

A munkavállaló az alapszabadságon felül az életkorára, a gyermeknevelés érdekében, továbbá egészségügyi okokra, vagy a munkavégzéssel járó egészségügyi kockázatokra tekintettel pótszabadságra jogosult.

Életkor utáni pótszabadság abban az évben jár először a munkavállalónak, amikor az adott életkort betöltötte:

  • a 25. életévtől 1 munkanap,
  • a 28. életévtől 2 munkanap,
  • a 31. életévtől 3 munkanap,
  • a 33. életévtől 4 munkanap,
  • a 35. életévtől 5 munkanap,
  • a 37. életévtől 6 munkanap,
  • a 39. életévtől 7 munkanap,
  • a 41. életévtől 8 munkanap,
  • a 43. életévtől 9 munkanap,
  • a 45. életévtől 10 munkanap.

Makacsul tartja magát az a tévhit, hogy a részmunkaidős munkavállalónak arányosan kevesebb szabadság jár. Ez nem igaz. A részmunkaidőben foglalkoztatottat ugyanannyi szabadság illeti, mint a teljes munkaidőben dolgozót.

Gyermekek utáni pótszabadság

A gyermeket nevelő munkavállalónak – akár férfi, akár nő – a 16 évesnél fiatalabb

  • egy gyermeke után kettő,
  • két gyermeke után négy,
  • kettőnél több gyermeke után összesen hét munkanap pótszabadság jár.

Fogyatékos gyermekenként két-két munkanappal növekszik a munkavállaló pótszabadsága. Együtt élő szülők esetében a pótszabadság mindkét szülőt megilleti!

A pótszabadságra való jogosultság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyikben a tizenhatodik életévét betölti.

Amennyiben a munkavállaló év közben válik jogosulttá a gyermeknevelési pótszabadságra, akkor neki az egész évre járó teljes pótszabadság jár, mert a törvény nem szabja feltételül ehhez a munkavégzés időtartamát.

Például annak a 40 éves szülőnek, aki három 16 évesnél fiatalabb – köztük egy fogyatékos – gyermeket nevel, összesen 36 (20+7+7+2) munkanap szabadság jár.

Már van gondozói szabadság is

Az alapszabadságon felül öt munkanap pótszabadság jár továbbá:

  • a fiatal munkavállalónak utoljára abban az évben, amikor a tizennyolcadik életévét betölti,
  • a föld alatt állandó jelleggel, vagy az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen naponta legalább három órát dolgozó munkavállalónak,
  • megváltozott munkaképességű, fogyatékossági támogatásra jogosult, vagy vakok személyi járadékára jogosult munkavállalónak.

2023. január 1-je óta létezik a gondozói munkaidő-kedvezmény, amely sok tekintetben hasonlít a pótszabadsághoz, ezért gondozói szabadságnak is nevezik. A munkavállaló évente legfeljebb öt munkanapra mentesülhet a munkavégzés alól a súlyos egészségi okból gondozásra szoruló hozzátartozójának, vagy a vele közös háztartásban élő személynek nyújtott személyes gondozás céljából. A kedvezményt a jogosult kérésének megfelelő időpontban, legfeljebb két részletben kell biztosítani. A súlyos egészségi ok fennállását és a gondozás indokoltságát a gondozott kezelőorvosa igazolja. A munkaidő-kedvezmény időtartamára nem jár távolléti díj.

Három nappal több jár az apáknak

Az apát a gyermeke születése után úgynevezett apasági szabadság illeti meg. Ez a szabadság az anyával és az újszülöttel való együttlétet, a kötődés elősegítését szolgálja, ezért viszonylag rövid határidőn belül, a szülést vagy az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követő két hónapon belül igényelheti az apa.

Ez év elejétől – a 2019/1158 uniós irányelv magyar jogba átültetésével – kedvezően módosultak az apasági szabadság szabályai. Az új szabályozás szerint az apa a gyermek születése vagy örökbefogadása esetén – a korábbi hét nappal szemben – egységesen 10 munkanap apasági szabadságra jogosult.

Ezt a pótszabadságot a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban, legfeljebb két részletben kell biztosítani a munkáltatónak.

A munkáltatónak ez esetben nincs mérlegelési jogköre, azaz a pótszabadságot az apa kérése szerinti időpontban köteles kiadni. Nem változott viszont az a rendelkezés, hogy továbbra is jár a munkavállalónak az apasági szabadság, ha gyermeke halva született, vagy meghalt.

Az apasági szabadság első öt napjára távolléti díj, a második öt napra a távolléti díj negyven százaléka illet meg az apát. Az apasági szabadság igénybevételéről és az azzal összefüggő költségek megtérítéséről szóló 535/2022. (XII. 21.) kormányrendelet szerint az első öt napra járó távolléti díj teljes költsége visszaigényelhető a Magyar Államkincstártól, míg a második öt napé a munkáltatót terheli.

Itt a szülői szabadság!

Az említett uniós irányelvvel összhangban 2023-tól bevezették a szülői szabadság intézményét is. A munka törvénykönyvének módosítása értelmében

a munkavállalót gyermeke hároméves koráig 44 munkanap szülői szabadság illeti meg.

A szülői szabadság igénybevételének feltétele, hogy a munkaviszony a gyermek születését vagy az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követően egy éve fennálljon.

Viszont egy év munkaviszony fennállásának követelménye nem jogvesztő feltétel. Ha ugyanis a gyermek születésének vagy az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válásának időpontjában nem állna fenn egy évi munkaviszony a munkáltatónál, de később a követelmény teljesül, akkor a munkavállaló már igénybe veheti a szülői szabadságot.

Az apasági szabadsághoz hasonlóan ezt is a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni. A dolgozónak legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelenteni az igényét. Kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működést közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén a munkáltató dönthet úgy, hogy a szülői szabadság kiadását legfeljebb 60 nappal elhalasztja. Ennek indokát és a kiadás javasolt időpontját írásban kell közölni a dolgozóval. A szülői szabadságra a távolléti díj tíz százaléka jár.

Még valami: a gyermek gondozása céljából igénybe vehető fizetés nélküli szabadság, amely a gyermek hároméves koráig igényelhető, valamint a szülői szabadság egyidejűleg nem adható ki.

Legalább tizennégy egybefüggő nap

A szabadság kiadása a munkáltató joga és kötelezettsége, de a kiadás előtt a munkáltatónak meg kell hallgatnia a munkavállalót. Évente hét munkanap szabadságot legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni a munkáltató, a munkaviszony első három hónapját leszámítva. A munkavállalónak erre vonatkozó igényét legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie. Eltérő megállapodás hiányában a szabadságot úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal,

legalább tizennégy egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól.

E tekintetben – a szabadságként kiadott napon túl – a heti pihenőnap, a munkaszüneti nap és az egyenlőtlen munkaidő-beosztás szerinti szabadnap vehető figyelembe.

A munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén

  • a szabadság kiadásának közölt időpontját módosíthatja,
  • a munkavállaló már megkezdett szabadságát megszakíthatja,
  • kollektív szerződés rendelkezése esetén a szabadság egynegyedét legkésőbb az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.

A munkáltató azonban köteles megtéríteni a munkavállalónak a kiadás időpontjának módosításával vagy a szabadság megszakításával összefüggésben felmerült kárát és költségeit. A szabadság megszakítása esetén a szabadság alatti tartózkodási helyről a munkahelyre és a visszautazással, valamint a munkával töltött idő a szabadságba nem számít be.

A szabadságot főszabályként pénzben továbbra sem lehet megváltani. Idén is csak egy kivétel van, nevezetesen a munkaviszony megszűnése. Ha a munkavállaló munkaviszonya megszűnik, és a munkáltató az arányos szabadságot még nem adta ki, akkor azt meg kell váltania.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A családalapításról tartanak nemzetközi csúcstalálkozót Budapesten

A családalapításról tartanak nemzetközi csúcstalálkozót Budapesten

Ismert előadók vitatják meg a demográfiai változások geopolitikai, kulturális és jogi dimenzióit.

február 24., 16:01

  • Belföld
Egy dolgozó halála miatt zárt be az érdligeti Lidl

Egy dolgozó halála miatt zárt be az érdligeti Lidl

Az üzlet munkavállalója hétfő reggel lett rosszul, nem sokkal később pedig meghalt.

február 24., 14:53

  • Belföld
Rekordot döntött a Városligeti Műjégpálya látogatószáma

Rekordot döntött a Városligeti Műjégpálya látogatószáma

A belépőjegyeken túl a korcsolyakölcsönző is csúcsot döntött.

február 24., 16:21

  • Belföld
Megszólalt a meggyilkolt japán nő ügyvédje, keményen kritizálta a magyar gyámügyi rendszert

Megszólalt a meggyilkolt japán nő ügyvédje, keményen kritizálta a magyar gyámügyi rendszert

Az is kiderült, a nő a Patent egyesületet nem családon belüli erőszak miatt kereste meg.

február 24., 15:24

  • Belföld
Megújuló csomaggal várja ügyfeleit a One Magyarország

Megújuló csomaggal várja ügyfeleit a One Magyarország

A váltásra két módon van lehetőség.

február 24., 15:38

  • Belföld
Szmogriadót rendelt el Miskolc polgármestere

Szmogriadót rendelt el Miskolc polgármestere

Arra kérte a lakosságot, hogy közösségi közlekedéssel utazzanak.

február 24., 15:08

  • Belföld
Politikailag semlegesnek lett meghirdetve, mégis üzentek a hatalomnak a bírói tüntetésen

Politikailag semlegesnek lett meghirdetve, mégis üzentek a hatalomnak a bírói tüntetésen

Gulyás Gergely szerint nem listázzák a tüntetésen részt vevőket.

február 24., 16:02

  • Címlapon
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: mostantól a kormány kezeli az önkormányzatok pénzét

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: mostantól a kormány kezeli az önkormányzatok pénzét

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

28 perce

  • Címlapon
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

13 perce

  • Belföld
Harminc év után szabadulhat az albertirsai családirtó

Harminc év után szabadulhat az albertirsai családirtó

Hiába volt távolságtartási végzés, N. Arnold vascsővel verte agyon a feleségét.

február 24., 16:44

  • Címlapon
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

1 órája

  • Címlapon
Nem egészen úgy működnek a bűnügyi nyilvántartási rendszerek, mint a filmekben

Nem egészen úgy működnek a bűnügyi nyilvántartási rendszerek, mint a filmekben

Hiába a korszerű technológia, az azonosítás tényleg csak nagyon ritkán megy úgy, mint a karikacsapás.

53 perce

  • Címlapon
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

4 órája

  • Belföld
Eskütétellel és tisztújítással indul a parlamenti tavasz

Eskütétellel és tisztújítással indul a parlamenti tavasz

Jelentős személyi döntések is várhatók.

február 24., 06:53

  • Belföld
Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös erővel gyógyítanák be a magyar vasút történelmi sebét

Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös erővel gyógyítanák be a magyar vasút történelmi sebét

Pártokon és nemzeteken átívelő összefogás van születőben.

február 24., 16:58

  • Címlapon
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

tegnap, 17:22

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc kés alá fekszik

Gyurcsány Ferenc kés alá fekszik

Nem ő válaszol ma Orbán Viktornak a Parlamentben.

február 24., 08:39

  • Címlapon
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk

A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk

Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.

18 perce

  • Belföld
Megérkeztek a részletek Orbán Viktor nagy bejelentéséről, így vehető igénybe a kedvezmény

Megérkeztek a részletek Orbán Viktor nagy bejelentéséről, így vehető igénybe a kedvezmény

Ez több mint kétmillió embert érint.

február 24., 09:51

  • Belföld
Karácsony Gergely: Indul a per, Budapest visszakaphatja a jogellenesen elvont milliárdokat

Karácsony Gergely: Indul a per, Budapest visszakaphatja a jogellenesen elvont milliárdokat

Szembeszáll a kormánnyal a főváros.

február 24., 08:34

  • Belföld
Halálos baleset történt Dunaharasztinál

Halálos baleset történt Dunaharasztinál

A tragédia miatt kialakult torlódás az M0-s autóútra is felért.

február 24., 09:34

  • Belföld
Egy átlagos nyugdíjasnak 2000 forintnál nem jelentene többet az áfa-visszatérítés

Egy átlagos nyugdíjasnak 2000 forintnál nem jelentene többet az áfa-visszatérítés

A nyugdíjasoknak hatékonyabban is lehetne segíteni, véli egy szakmai szervezet.

február 24., 08:04

  • Belföld
Tökfőzelék, rántott cukkini, zöld tea – így készült Orbán Viktor az évértékelő beszédére

Tökfőzelék, rántott cukkini, zöld tea – így készült Orbán Viktor az évértékelő beszédére

Éhgyomorra lépett pódiumra a miniszterelnök a Várkert Bazárban.

február 24., 07:32

  • Belföld
Húsz év fegyházra ítéltek egy idős személyt meggyilkoló férfit

Húsz év fegyházra ítéltek egy idős személyt meggyilkoló férfit

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, az ügyészség és a vádlott is fellebbezett ellene.

45 perce

  • Címlapon
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán

Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán

Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.

6 órája

  • Belföld
Óriási drogfogás Soroksáron, a rendőrség letartóztatta a termesztőt

Óriási drogfogás Soroksáron, a rendőrség letartóztatta a termesztőt

Százmillió forintnál is nagyobb értékű marihuánát foglaltak le.

február 24., 14:38

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz villája

Ruszin-Szendi Romulusz villája

február 24., 13:29

  • Címlapon
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

6 órája

Neked ajánlott