Jóval könnyebb lesz jogosítványt szerezni buszra
Szeptembertől szinte bárki megszerezheti majd az autóbusz-vezetésre feljogosító, D kategóriájú vezetői engedélyt – erről Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára beszélt.
Ehhez annyi kell, hogy a buszvezető-jelöltnek B kategóriás jogosítványa legyen. Korábban a C kategóriájú jogsi is elengedhetetlen volt a buszvezetéshez.
„Ha valaki rendelkezik egy B kategóriás személygépkocsi-vezetői engedéllyel, akkor most egy C kategóriás tehergépkocsi jogosítványt kell szerezni, ami körülbelül 600–800 ezer forintos költség. Illetve a képzés intenzitásától függ, de fél-egy éves tanfolyamról beszélünk, ezt követően kezdheti a D kategória megszerzését, ami szintén 400–500 ezer forint” – mondta Nagy Bálint.
Naszályi Gábor az ATV Híradónak azt mondta, azért vezeti be a könnyítést a kormányzat, mert óriási a munkaerőhiány a szakmában. A szakember úgy fogalmazott, hogy az új rendelet lényege, hogy azt a sofőrhiányt, ami egész Európára jellemző, valamilyen szinten kezelje.
Nyilván nálunk egyéb okból van, mint a gazdagabb országokban, hiszen nálunk jelentős részben azért alakul ki sofőrhiány, mert mennek nyugatra, északi országokba – jelentősen több fizetésért
– tette hozzá Naszályi.
Köves Szilárd vezetéstechnikai oktató szerint fontos kritérium volt a kamionos jogosítvány, ugyanis nagykategóriás gyakorlattal könnyebb átszokni a buszra, mint egy személyautóról.
A nagykategória, legyen ez C, teherautó, már lényegesen könnyebb volt megszokni a busz méreteit, amikor már előtte nagy járművet vezetett valaki. Mások a menetdinamikai tulajdonságai, máshogy kell vezetni gyorsítás-lassítás közben, mint egy személyautót, tehát itt az utasokra nagyon oda kell figyelni
– mondta Köves Szilárd a műsorban.