Pálffy István 13 év után újra műsort vezet a Hír TV-n

2023.07.05. 11:01
Tizenhárom év kihagyás után ismét esti műsor házigazdája lesz Pálffy István volt televíziós szakember, korábbi országgyűlési képviselő. A nézők hétköznap esténként láthatják Pálffyt a Hír TV-n.

Hír TV közölte, Pálffy István augusztus 21-től a Napi Aktuális című műsoruk házigazdája lesz. A csatorna kiemelte, a televíziós szakember politikai-közéleti hírháttérműsorukat vezeti majd hétköznap esténként. 

Pálffy István az 1980-as évek végén kezdte pályafutását a Magyar Rádiónál, később a Magyar Televízió műsorvezetője lett, majd 1997-ben részt vett a TV2 indításában is. A köztévéhez 2002-ben tért vissza, majd 2010-től a KDNP országgyűlési képviselőjeként, 2015-től 2019-ig pedig dublini nagykövetként tevékenykedett. A Duna Média televíziós médiaszolgáltatási vezetője volt 2020-tól, idén augusztusban pedig visszatér a képernyőre.

A Hír TV nem teljesen ismeretlen terep számomra, vendégként eddig is sok vitaműsorban szerepeltem. Most azonban már nem a saját véleményemet mondom majd el a nézőknek, hanem napról napra a hazai közélet jelentős szereplőit, az éppen aktuális témák szakértőit kérdezem. Úgy gondoljuk, hogy a nézők konkrétumokat akarnak megtudni, és találkozni szeretnének hozzájuk hasonló gondolkodású emberekkel. Fontosak a hírek, az identitás, a pontosság és az emberek tisztelete. Igazodási pontokra és személyekre egyre inkább szükség lesz. Ezért a Hír TV a Napi Aktuális témáit a csatorna nemzeti, magyar érdekek szerinti értékrendje alapján választja, a Hír TV újságírói pedig hasonló gondolkodás és szemlélet alapján mutatják be azokat. Konkrétan és közérthetően

– mondta Pálffy új munkájáról. Velkovics Vilmos, a Hír TV főszerkesztője közölte, a televíziós szakember leigazolását hosszú tárgyalási és előkészítési folyamatok előzték meg. 

„Szakmailag és emberileg is megtisztelő feladat számunkra, hogy hamarosan egy olyan kivételes televíziós személyiséggel dolgozhatunk együtt, mint Pálffy István. Felkészültsége, tapasztalata és szakértelme garanciát jelent arra, hogy a Hír TV továbbra is színvonalas és informatív műsorral informálja nézőit. A Napi Aktuálisban sok újítást tervezünk, és ezek megalkotásában István nemcsak remek partner, hanem aktív közreműködő is lesz” – mondta a főszerkesztő.