Megvannak az év fagylaltjai, ezeket ön is elnyalná

D  VG20160520033
2023.07.07. 19:36 Módosítva: 2023.07.07. 19:36
A Magyar Cukrász Ipartestület 2023-ban is megrendezte az idén 25 éves, nagy népszerűségnek örvendő Év Fagylaltja versenyt. Öt kategóriában összesen 81 fagylalt nevezett. Mutatjuk a győzteseket!

Az idei versenyt 2019-hez hasonlóan ismét „fesztivál” jelleggel rendezte meg az ipartestület egy városi rendezvény keretében, ahol a versenyzők a nézők előtt készítették el versenymunkáikat, hogy a fogyasztók is jobban megismerhessék a fagylaltkészítés rejtelmeit.

A lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint teljesen felszerelt helyszíni fagylaltlaboratóriumban, három professzionális fagyasztógépen folyt a verseny reggeltől kora délutánig. Ezt követően különböző, fagylalttal kapcsolatos szórakoztató és egyben edukatív bemutatók következtek, továbbá egy szakmai kiállítás is színesítette a programot. A látogatókat zenei és kulturális programok is szórakoztatták.

Az Év Fagylaltja versenyre idén öt kategóriában összesen 81 fagylalt nevezett. Kötelező íz idén sem volt, így semmi nem szabott határt a versenyzők kreativitásának. A rendezvényen a versenyfagylaltok mellett kóstolhatók voltak a korábbi évek díjnyertes magyar fagylaltjai is.

A fagylaltbemutatókon olyan különlegességeket is megismerhettek a látogatók, mint a „túróscsusza-fagylalt szalonnával” vagy a „sajtos-tejfölös lángos fagylalt”, valamint bemutatkozott a Gelato Europe Cup – Fagylalt-Európa-bajnokságon bronzérmet nyert magyar csapat „mogyoró, tonkabab, fekete ribizli” fagylaltja is.

A rendkívül erős mezőnyben a következő eredmények születtek:

„A” kategória: cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye

Ebbe a kategóriába olyan kézműves fagylaltokkal lehetett nevezni, ami természetes alap- és járulékos anyagokkal, tejes fagylaltok esetében főzött alappal és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva készülnek.

  • Aranyérmes és egyben az Év Fagylaltja vándorkupa győztese: Sütőtökös mandula, dióvariációkkal – Somodi János – Florida Fagyizó, Balatonmáriafürdő
  • Ezüstérmes: Kávés csokoládé mogyoró – Wilheim Dávid – Da Crema Fagyizó, Nagykanizsa
  • Bronzérmes: Bana-nut – Vadócz Jenő – Promenád Kávéház, Balatongyörök

„M” – Mentes kategória: cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye

Hozzáadott cukor-, glutén-, laktóz- és tejfehérjementes fagylalt kategória.

  • Aranyérem: Mandulakert – Kovács Roland – Krém Cukrászda, Székesfehérvár
  • Ezüstérem: Fekete noha – Wilheim Dávid – Da Crema Fagyizó, Nagykanizsa
  • Bronzérem: Szilvafácska – Vadócz Jenő – Promenád Kávéház, Balatongyörök

„Csokoládé” kategória:

Ebben a kategóriában a cukrászdák, fagylaltozók, illetve alapanyaggyártók, forgalmazók is indulhattak olyan fagylaltokkal, amelyek természetes alap- és járulékos anyagokkal, természetes stabilizátorokkal készültek.

  • Aranyérem: Sós karamellás körte – Végh József – Krém Cukrászda, Székesfehérvár
  • Ezüstérem: Fekete bárány – Tóth Erika – Black Sheep Kávézó és Konyha, Debrecen
  • Bronzérem: Flamand Csokoládé – Ipacs Balázs – FrieslandCampina Hungária Zrt., Budapest

„C” kategória: alapanyaggyártók, forgalmazók versenye

  • Aranyérem: Gundelek kedvence – Takács Norbert – m-Gel Hungary Kft., Budapest
  • Ezüstérem: Joghurtos mangó lassi lime-mal és kardamommal – Rétfalvi Attila – Master Martini Hungary Kft., Budapest
  • Bronzérem: Kolumbiai kávé piemontei tejmogyoróval – Rétfalvi Attila – Master Martini Hungary Kft., Budapest

„C/M-mentes” kategória: alapanyaggyártók, forgalmazók versenye

  • Aranyérem: Pomázi V.I.P. Ananászeper – Takács Norbert – m-Gel Hungary Kft., Budapest
  • Ezüstérem: Mentes mangó citromfűvel – Cseri Róbert – KEN Carpathia Kft., Budapest
  • Bronzérem: Gyümölcsleves zabkásagombóccal – Andok Tamás – Nectar Kft., Budaörs

Különdíjak:

  • Közönségdíj: Mentás uborka – Pálfi Attila – Vitorlás Fagyizó, Balatonmáriafürdő
  • Szakmai szervezetek különdíja: Rákóczi-túrós rozmaringos sült barackkal – Konczné Koncz Andrea – Sissi Kézműves Fagylaltozó, Gödöllő
  • Komárom város különdíja: Mangósorbet céklahabos meringa variegátóval – Benkő Péter – IREKS-STAMAG Kft., Komárom
  • Az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Különdíja: Yuzu-lime-kefir – Martin Braun Kft., Budapest

(Borítókép: A balatonmáriafürdői Florida fagyizó. Fotó:  Varga György / MTI)