Kevesli az LMP a kormány béremelési szándékát

2023.07.09. 14:33
„Ez semmi” – így reagált az LMP a kormány szociális ágazatban tervezett béremelési szándékára. Az ellenzéki párt szerint legalább inflációt követő emelésre van szükség.

Legalább inflációt követő mértékű béremelésre van szükség a szociális ágazatban, szemben a kormány rendelettervezetében szereplő minimális emeléssel – mondta az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője vasárnap Pécsen.

Hohn Krisztina emlékeztetett rá, hogy a kormány július 5-én társadalmi egyeztetésre bocsátotta a szociális szektor bérrendezését is tartalmazó rendelettervezetet, amelyhez nyolc napig lehet észrevételt tenni. Elmondta: a tervezet két melléklete béremelésről szól ugyan, de csak az összevont pótlék minimális emelését tartalmazza, és azokat érinti leginkább, akik 30 évnél régebben dolgoznak a szektorban. „Ez semmi” – jelentette ki.

Hozzátette:

szociális szektorban foglalkoztatottak bére nem értékálló, és még azt az 500 ezer forintot sem fizették ki a koronavírus-járvány után, ami – az egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan – nekik is járna.

Az idősödő magyar társadalomban egyre nagyobb szükség van szociális szolgáltatásokra. A szektorban foglalkoztatottak átlagéletkora folyamatosan nő, és 20 év múlva még nagyobb szükség lesz az idősgondozásra – mondta.

Sajnos a kormány ezt nem nagyon akarja tudomásul venni. A gyermeküket otthon ápolók juttatásait nem hajlandó megemelni, (...) pedig a 24 órás ápolás megérdemelné azt, hogy munkaviszonynak számítson, és legalább minimálbér járjon érte

– fogalmazott.