Struccokkal álcázták a kenderültetvényt Hódmezővásárhelyen
Vádat emeltek két férfi és az egyikük élettársa ellen, akik kenderültetvényt alakítottak ki egy hódmezővásárhelyi tanyán – számolt be a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-nek. Jelentős mennyiségű kábítószer társtettességben elkövetett kereskedelmével vádolják őket.
A vádirat szerint a két férfi és a nő indiaikender-ültetvényt alakított ki a nő telkének szabadtéri részén, illetve egy speciális beltéri helyiségben, ahol több mint ezerhatszáz növényt neveltek. A pár gondozta, betakarította és szárította a növényeket, a kiadagolt kábítószert pedig társuk értékesítette.
A tanyán tavaly június 8-án a nyomozók 1630 tő indiai kendert, 6 kiló ágvégződést és egyéb eszközöket foglaltak le. A lefoglalt kábítószer hatóanyag-tartalma több mint 16-szorosa a jelentős mennyiség alsó határának.
A rendőrségi közlemény szerint a tanyán – feltehetőleg álcázásként – struccfarm működött, ahol közvetlenül a madarak kifutója mellett alakították ki a kenderültetvényt.