Rendkívüli ritka leopárdkölykök születtek a Nyíregyházi Állatparkban

D ATI20230711005
2023.07.11. 17:15
A természetben kritikusan veszélyeztetett észak-kínai leopárd (Panthera parduc japonensis) hármas ikrek születtek a Nyíregyházi Állatparkban – közölte az intézmény kedden az MTI-vel.

Az Európai Fajmegőrzési Program keretében a parkban élő hétéves hím és a 3 éves nőstény tavaly óta alkot egy párt. Három kölykük (egy hím és a két nőstény) 102 napnyi vemhesség után jött világra. Az állatpark oldalán egy videót is megosztottak róluk. 

Révészné Petró Zsuzsa, a Nyíregyházi Állatpark zoológiai osztályvezetője azt is közölte, hogy az utódok már négyhetesek, és életük első állatorvosi vizsgálatán megkapták a vakcináikat és az egyedi azonosítóikat, majd a féreghajtás után megmérték a tömegüket. Az egyenként 1180, 1340 és 1360 gramm súlyú leopárdkölykök hősiesen tűrték a vizsgálatot – mondta a szakember.

Hangsúlyozta azt is, a leopárdok születése szenzációnak számít,

mert a világon mindössze 54 egyed él állatkertekben ebből a ritka leopárdalfajból.

Nyíregyházán a kicsik világrajövetelével már a veszélyeztetett faj 5 példányát láthatják a látogatók.

Az észak-kínai leopárdból természetes élőhelyén – az orosz Távol-Keleten és Kína északi részén – 500-nál kevesebb egyed él. A leopárdok közül ez az egyik legészakabbra élő, valamint legnagyobb termetű alfaj.

Szőrzete jóval vastagabb, mint a délebbre előforduló alfajoké. A kifejlett példányok testhossza 140–160, marmagassága 80–90 centiméter, tömege 32–90 kilogramm. Mint általában a nagymacskák, magányos életmódú állatok, ahol csak a párzási időszakban találkozik a hím a nősténnyel. A sikeres „randevú” után a nőstény egyedül neveli kölykeit.

(Borítókép: Balázs Attila / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

A döntés még nem jogerős.

február 26., 15:53

  • Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.

február 26., 16:34

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.

február 26., 13:14

  • Belföld
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.

57 perce

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

2 órája

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.

február 26., 17:40

  • Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.

február 26., 12:59

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

1 órája

  • Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.

február 26., 08:06

  • Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.

február 26., 08:14

  • Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.

február 26., 12:10

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

3 órája

  • Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.

február 26., 07:43

  • Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.

február 26., 10:04

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

53 perce

  • Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.

február 26., 10:20

  • Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.

február 26., 12:02

  • Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.

február 26., 11:20

  • Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.

3 órája

  • Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.

február 26., 08:35

  • Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.

február 26., 10:12

  • Belföld
Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát

Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát

Csaknem 30 métert repült a baleset helyszínétől.

február 26., 13:23