További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A Bolt védjegyhasználati gyakorlatát sérelmező beadványt küldött Budapest Főváros Önkormányzatának az Országos Taxis Szövetség (OTSZ), amivel egyenlő versenyfeltételeket szorgalmaznak a hagyományos taxistársaságokkal, a javaslat ugyanakkor kimondva-kimondatlanul az észt hátterű technológiai vállalat kiszorítását célozza. Emlékezhetünk, 2016 nyarán, amikor egymást érték a taxistüntetések, az Uber végül kivonult a magyar piacról.
Az OTSZ közlekedésszervezői döntés megsemmisítésére tett javaslatot, arra kérve az önkormányzatot, hogy a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. mint kijelölt közlekedésszervező által a Bolt HTX Kft., illetve a vele érvényes szerződésben álló vállalkozások részére 2021-ben megadott személytaxi-szolgáltatási engedélyeket semmisítsék meg, azok ugyanis az érvelése szerint jogellenesek.
Az Index írására az érintett Bolt is reagált. A cég azt állítja, a magyar jogi szabályozások szerint jár el, védjegyoltalommal, azon belül is szóra és szóösszetételre vonatkozó védjeggyel rendelkezik. „A Bolt HTX Kft. a Budapest Főváros Kormányhivatala által kiállított diszpécserszolgálati engedély alapján működik, valamint a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. mint közlekedésszervező által kiadott engedély alapján a Bolt HTX Kft. jogosult a védjegyoltalommal ellátott szabadjelző használatára. A társaság teljes mértékben jogszerűen működik” – közölték lapunkkal.
Közleményt adott ki a BKK
A Budapesti Közlekedési Központ jogszerűen, a Taxirendelet előírásainak megfelelően járt el, amikor előzetes jóváhagyást adott a Bolt Taxi számára – derül ki a BKK lapunkhoz eljuttatott közleményéből. Mint írják, a taxitársaság az előzetes vizsgálatokkor bemutatta saját, egyedi szabadjelzőjét is, tehát a BKK nemcsak a „Bolt Taxi” szóösszetételt engedélyezte, hanem a bemutatott szabadjelzőt is, amelyen a védjeggyel rendelkező szó szerepel.
A BKK közleményében részletesen ismerteti szerepét a taxiszolgáltatás engedélyezésében. Eszerint, ha egy vállalkozás személytaxiszolgáltatás-közvetítő és -szervező tevékenységet (taxitársaság) kíván végezni a fővárosban, ahhoz előzetesen meg kell vizsgálni, hogy az adott vállalkozás megfelel-e a fővárosi Taxirendelet előírásainak.
Ezt az előzetes vizsgálatot végzi a Budapesti Közlekedési Központ.
Ennek során a BKK – kérelem alapján – megvizsgálja a kérelmező pénzügyi megfelelőségét, a köztartozás-mentességét, a használni kívánt diszpécseralkalmazás műszaki megfelelőségét, és amennyiben a vállalkozás egyedi szabadjelzőt kíván használni, akkor azt, hogy a szabadjelző egyedisége védjegyoltalommal biztosított-e.
Ha a taxitársaság megfelel a fővárosi Taxirendeletben előírt fenti feltételeknek, akkor a BKK kiállít egy előzetes igazolást. Ez a dokumentum az egyik előfeltétele annak, hogy egy fővárosi taxitársaság hatósági engedélyt kapjon. A tevékenységi engedélyt a Közlekedési Hatóság adhatja ki és vonhatja vissza. Nincs olyan jogszabály, amely alapján ezt az előzetes igazolást a BKK később visszavonhatná.
A Bolt szabadjelzőjét szóvédjegy védi
Megjegyzik továbbá, hogy a Bolt Taxi szabadjelzőjének védjegyhasználati gyakorlatát a BKK a szabadjelző jóváhagyásának kiadásakor jogszerűnek tartotta (különben nem állította volna ki az igazolást), és jelenleg is annak tartja.
A Bolt Taxi 2021-ben kérvényezte a „Bolt Taxi” feliratú szabadjelzőjének jóváhagyását, amelyre a szóvédjegyet igazoló védjegyokiratokat és a védjegyhasználati megállapodást is benyújtotta. Emellett a vállalkozás bemutatta magát a szabadjelzőt is. Tehát nemcsak a szóösszetételt engedélyezte a BKK, hanem a bemutatott szabadjelzőt is, amelyen a védjeggyel rendelkező szó szerepel.
A BKK az előzetes jóváhagyás előtt a közlekedési hatóság szakmai véleményét is kikérte a szabadjelző műszaki megfelelőségét illetően. Ezt követően a védjegyokiratok és a közlekedési hatóság véleménye alapján a BKK kiadta az előzetes jóváhagyást.
A közlemény hozzátesz: mindenki által ismert tény, hogy a Bolt Taxi szabadjelzője eltér attól az egységes szabadjelzőtől, amelyet a független szolgáltatók használnak. Egyediségét az egyértelmű megkülönböztető erővel bíró szóvédjegy biztosítja. Jogilag teljesen szabályos a használata. A BKK tehát jogszerűen járt el az igazolás kiadásakor.