Homoszexualitásáról vallott Hodász András

2023.07.15. 06:56
Hodász András, az Angyalföldi Szent Mihály templom egykori plébánosa nyíltan beszélt homoszexualitásáról közösségi oldalán. Tavaly szeptemberben saját kérésére mentette fel őt a papi szolgálat alól Erdő Péter bíboros.

„Kaptam egy üzenetet, hogy meleg vagyok-e″ – írta Instagram-bejegyzésében Hodász András. 

A korábbi katolikus pap arról írt, nehéz beszélnie erről, de az előélete miatt úgy gondolja, hogy részben az emberekre is tartozik az információ. 

Hosszú út vezetett odáig, hogy ezt itt leírjam, és nagy szerepe van benne annak, hogy egyértelművé vált számomra, hogy papként nincs helyem az egyházban. Tudom, hogy ez sokatok számára nehéz, sőt fájdalmas. Nekem is

– közölte Hodász András.

Mint mondta, szeretett pap lenni, és tudja, hogy vallomásával „végleg elvágja az utat visszafelé”. Emellett úgy gondolja, hogy még nincs vége a küldetésének, és továbbra is hasznos tagja lehet Krisztus közösségének.

Hozzátette, hogy továbbra is hisz Istenben, és szereti az egyházat. Úgy véli, hogy a coming out után még inkább azt várják majd tőle, hogy megváltoztassa a Biblia tanítását, de ő nem erre született.

Korábban a „melegek gyógyításáról” beszélt

Mint írtuk, 2019-ben a közszolgálati televízió kulturális csatornáján, az M5-ön sugárzott Ez itt a kérdés című műsorban a melegek gyógyításának kérdésével foglalkoztak. Hodász András korábbi katolikus pap ekkor arról beszélt, hogy aki szeretné, az meg tudja változtatni a vágyait.  

A műsor szerint „a világ legkülönbözőbb részein élnek olyan orvosok, pszichiáterek, pszichológusok, akik igenis komoly kutató- és tudományos munka eredményeként képesek homoszexuálisként élt embereket kiemelni ebből az állapotból, betegségből, másságból.″ 

Szexuális zaklatás áldozata volt

Amint arról beszámoltunk, Hodász András február 11-én hozta nyilvánosságra, hogy gyermekkorában egy pap szexuális molesztálásának áldozata volt. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye vezetése a katolikus egyház hivatalos lapjában erre úgy reagált, az esetről csak sajtóhíradásokból értesültek.

Tavaly szeptemberben Hodász András római katolikus pap közösségi oldalán arról tájékoztatta követőit, hogy saját kérésére felmentette őt a papi szolgálat alól Erdő Péter bíboros.