Több magyar településen is korlátozták az ivóvíz-felhasználást
Érden és öt másik, környező településen részleges locsolási tilalom van érvényben augusztus végéig, vagyis reggel és este nem szabad ivóvízzel öntözni, sem medencét tölteni, azért, hogy ne legyen vízhiány – közölte az RTL Híradó. Érden a legnagyobb problémát az elmúlt években beköltözött új lakók jelentik.
Pomáz polgármestere elsőfokú vízkorlátozást rendelt el, amely értelmében reggel hat és este tizenegy között kell takarékoskodni a vízzel. Erre azért volt szükség, mert az elmúlt időszakban nagyot ugrott a vízfogyasztás a településen.
A héten az idei vízfelhasználási rekord is megdőlt a fővárosban, miután 566 millió liter fogyott el egyetlen nap alatt.
A költségvetésünk a vízdíjak révén egyre szűkebb és egyre limitáltabb volt, ami nem tette lehetővé azoknak a felújításoknak az elvégzését, amelyekre szükség lett volna. Tulajdonképpen ott tartunk, hogy a 2009-es vízdíjakon szolgáltatjuk a vizet
– magyarázta a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója, Csörnyei Géza az RTL Híradónak. A budapesti vezetés olcsóbb vizet szeretne.
A kormány az RTL megkeresésére azt írta, hogy a Fővárosi Vízművek működése a főpolgármester felelőssége, aki a csőd szélére vitte az ország leggazdagabb önkormányzatát. A víziközmű-szolgáltatókat összefogó szervezet elnöke szerint az egész országban fel kell újítani a hálózatot.