Meghalt a KDNP alapító tagja, Füzessy Tibor

2023.07.19. 07:58

Képviselőségének utolsó évében függetlenként tevékenykedett. A Költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság, az Alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság, valamint a Nemzetbiztonsági Bizottság munkájában vett részt – derült ki az Országgyűlés honlapjáról.

Füzessy Tibor 1928. szeptember 14-én született Sashalmon. Az elemi iskolát Sashalmon, a középiskolát a gödöllői Premontrei Gimnáziumban, az utolsó évet Mátyásföldön végezte, 1946-ban érettségizett a Corvin Mátyás Gimnáziumban.

1946–1947-ben Szegeden a Hittudományi Főiskola hallgatója volt, de tanulmányait megszakítva inkább jogi pályára tért át. 1962-től 1968-ig a Fővárosi Főügyészség büntető ügyszaki ügyésze, 1968-tól 1989-ig a Legfőbb Ügyészség ügyésze, elsősorban számviteli szakismereteket igénylő, gazdasági jellegű bűncselekmények nyomozását felügyelte, és elvi értékelő munkát végzett, többek között a bűnözési és bűnüldözési kérdések elemzésével, elvi jellegű döntések előkészítésével és az ügyészséghez megküldött törvény- és jogszabálytervezetek észrevételezésével foglalkozott. 1989-ben nyugdíjba vonult, hogy minden idejét a KDNP szervezésére fordíthassa.

1989 márciusában a Kereszténydemokrata Néppárt alapító tagjaként beválasztották a párt szervezőbizottságába. 1989 júniusától az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain és a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon a KDNP képviselője volt.

1992. június 18-tól tárca nélküli miniszterként az Antall-kormány tagja, feladata a polgári titkosszolgálatok felügyelete, valamint a kormány és a törvényhozás munkájának koordinálása volt. 1996. április 16-án a parlament alelnökévé választották.