Megszületett a rendelet, új feladattal bízták meg Müller Cecíliát

2023.07.21. 06:36
Augusztus 1-jétől beolvasztják a Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI) a Nemzeti Népegészségügyi Központba, így az is Müller Cecília országos tiszti főorvos felügyelete alá kerül – derült ki egy csütörtökön megjelent kormányrendeletből.

Augusztus első napjától Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) néven folytatja tovább tevékenységét a Nemzeti Népegészségügyi Központ, amelyhez átkerült a módosítás értelmében a gyógyszerfelügyelet.

Az NNGYK-t az országos tiszti főorvos, Müller Cecília vezeti. A kormány pedig gyógyszerészeti államigazgatási szervként az NNGYK-t jelöli ki, derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

Korábban megírtuk, hogy májusban már tájékoztatták a várható változásról a gyógyszerhatóság vezetőit, de formális döntés akkor még nem született az ügyben. Akkor azt is megírtuk, hogy egyes sajtóinformációk szerint körülbelül tíz százalékkal tervezik a szervezet létszámát csökkenteni.

Most a Népszava úgy értesült, hogy a létszámleépítési hullám az OGYÉI-t nagyban érinti. A 437 fős létszámot 80 fővel kell csökkenteni a lap szerint, ami az álláshelyek 18 százalékát jelenti.