Kiadták a riasztást Magyarországon, szerdán sincs menekvés

2023.07.26. 06:46
Az ország legtöbb részén továbbra is záporok várhatóak, sőt a keleti országrészeken akár zivatarokra is lehet számítani. A szél is megerősödik, a zivatarok közelében viharos széllökések is előfordulhatnak.

Szerda reggel, délelőtt is főleg az ország déli, délkeleti felén, míg napközben elsősorban az Északi-középhegységben és az Alföld északkeleti tájain lehetnek zivatarok, de az északnyugati tájakat leszámítva másutt sem zárható ki dörgés, villámlás. A zivatarokhoz heves kísérőjelenségek már nem társulnak, átmenetileg viharos, 60-80 km/h-s széllökés, kisebb méretű jég és intenzív csapadékhullás előfordulhat.

Az északnyugati megyékben zivataroktól függetlenül is időnként viharossá fokozódik az északnyugati szél, ezért az Országos Meteorológiai Szolgálat több járásra is riasztást adott ki. Erős széllökés miatt Győr-Moson-Sopron vármegyére adták ki a figyelmeztetést, zivatar miatt pedig az alábbi vármegyékre:

  • Baranya,
  • Bács-Kiskun,
  • Békés,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén,
  • Csongrád-Csanád,
  • Fejér,
  • Hajdú-Bihar,
  • Heves,
  • Nógrád,
  • Somogy,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg,
  • Jász-Nagykun-Szolnok,
  • Pest,
  • Tolna,
  • Veszprém,
  • Zala.

Országszerte egyre több helyen kell számítani záporokra, a Dunától keletre akár zivatarokra is. Az északnyugati szél is felerősödik, időnként viharossá fokozódik majd, a Dunántúlon a zivatarok közelében viharos széllökéseket is tapasztalhatunk, sőt kisebb méretű jég is kísérheti a csapadékhullást – írja az Időkép.

A hőmérséklet az egész országban visszaesik, a maximumok 19 és 28 fok között lesznek, egyedül a keleti országrészeken lehet ennél melegebb.

Csütörtökön már kicsivel magasabb, 21 és 28 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk, északkeleten alakulhatnak majd ki záporok, zivatarok, a szél viszont veszíthet erejéből.

Az orvosmeteorológia szerint a szerdai hidegfront miatt az arra érzékenyeknél előfordulhat erős, görcsös fejfájás, az időseknél és szívbetegeknél keringési problémák és vérnyomás-ingadozás is felléphet.