Egyházi spiclik jelentettek a magyar Teréz anyáról

Nem tudhatod, hogy a Jóisten mit beszél a haldokló Kádár János lelkével

– mondta nekem mosolyogva Kádár halála előtt, 1989 július elején Wagner Viktória kiskundorozsmai apáca-védőnő. A magyarországi rendszerváltás idején, amikor sokan a kommunistákkal szerették volna felmosni a padlót, ő a türelmet és a megbocsátást hangsúlyozta. A Védőnéni – ahogy a dorozsmaiak hívták őt – egyedül élt a Negyvennyolcas utcai szegényes, szoba-konyhás lakásában. De nem volt magányos, mert mindig akadt, aki meglátogatta őt, vagy kopogtatott az ablakán, hogy csevegjen vele néhány percet. A nyolcvanas évek végén a Fiatal Művészek Stúdiója készített egy portréfilmet róla.

Hol a helye az ellenfeleknek?

„Meglátogatott nemrégen Balczó András, az olimpiai bajnok. Naponta imádkozom érte és a családjáért” – mesélte büszkén. Viktória néninek volt egy hatalmas fekete füzete, ahová neveket írt fel.

A füzetben egy újságból kivágott fotó volt a román diktátorról, Ceausescuról Világosítsd meg őt, Uram! felirattal.

A Kádár-rendszer titkosszolgálata azonban ellenségesen viszonyult az idős apácához. Kikértem az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából a Wagner Viktóriára vonatkozó iratokat: a személyi aktája nem volt meg, csak olyan jelentések maradtak fenn, amelyek más ügyek kapcsán köthetőek az idős védőnőhöz.

Wagner Viktória hétéves volt, amikor 1914 szeptemberében valaki hátba szúrta az édesapját, aki három község körjegyzője volt a Borsod megyei Parasznyán. Édesanyja rettentő szegénységben nevelte fel hat gyerekét.

1935-ben Szegváron, majd ’39-től Szentesen dolgozott. A felekezeti iskolákat látogatta, rendszeresen járt a katolikusokhoz, a reformátusokhoz, az evangélikusokhoz és a zsidókhoz.

Akkor már olyan világ volt, hogy a zsidó iskolába nem tehettem volna be a lábam, a kolléganőim nem is vállalkoztak rá. Én is megkaptam érte a büntetésem, ’43-ban visszahelyeztek Szegvárra

– nyilatkozta 1979-ben Fenákel Judit újságírónak. A „szegvári száműzetés” egyáltalán nem volt büntetés számára. Ő volt az egyik alapítója a helyi szülőotthonnak.

Ezekben az években történt, hogy egy hadifogságba esett orvos arra kérte a nővért, hogy Egerben egyedül lévő terhes feleségét és három gyerekét vegye magához. Viktória néni lovas kocsit szerzett, és egyedül, nyolc nap alatt megjárta a hosszú utat. A zárdától visszakérte – korábban kölcsönadott – tűzhelyét, hogy az orvos feleségének legyen mivel tüzelni. „Emiatt a rendtársaim úgy megharagudtak rám, hogy ’45-ben nem tehettem örök fogadalmat, sőt az egyenruha viselésétől is eltiltottak. Csak később jöttem rá, hogy a legnagyobb jót tették velem – akkor tanultam meg, hogy teheti az ember helyére az ellenfeleit. Mert az istenszeretőknek minden a javára válik” – emlékezett vissza Viktória néni.

Egy pici apáca és az állambiztonság

Viktória néni egyik besúgója egy „Magyar Zoltán” fedőnevű ügynök volt, aki hitehagyott keresztényből lett a rendszer spiclije.

„Ezeket az embereket még keresztény módon tanultam meg szeretni. Nincs bennem irántuk harag (túlzott rokonszenv sem) – az ideológiai vitákat nem szimpátiaalapon folytatom” – írta a meghasonlott „Magyar Zoltán”, aki missziójának tekintette, hogy egykori „testvéreit” a kommunista rendszer hű katonáivá tegye. „Hiszem, hogy ha biztosítani tudjuk számukra az egyéniségüknek megfelelő területet, munkát, és egyidejűleg megóvjuk őket (...) a KISZ-, rendszer-, szovjet- és marxizmusellenes ideológiától, propagandától, akkor sikerül ezeket a fiatalokat is kivonni a kettős nevelés »átka« köréből, a szoc. tudományos-etikai alapjait elfogadó, azok szerint élő és dolgozó emberekké nevelni őket” – írta 1975 novemberében.

Magyar Zoltán 1976. július 18-án egyik főiskolás barátjával ment ki Viktória nénihez, aki azt mondta, hogy a „Szociális Testvérek rendjében sokkal korábban ismerték Marxék szociális tanait, mint a mai vezetők”.

A védőnő az ügynököket mindig csak „Szimat Lacinak” becézte. Tudta, hogy figyelik, és tisztában volt vele, hogy figyeltetik. Többször kérte barátait és ismerőseit: ne essenek kétségbe amiatt, ha őt behívják a rendőrségre. Hogy mit fog mondani, nem tudja, mert sok példa volt arra, hogy valaki inkább elismert mindent, csak hagyják őt békén.

Pasztoráció a cigánytelepen

Beszélgetéseinket rendszeresen megzavarták az ablakán kopogtató dorozsmai cigányok. Volt, aki kért, volt, aki kérdezett, de többen voltak, akik csak tudni szerették volna, hogy van Viktória néni. A dorozsmai cigánytelepre rendszeresen vitt ki magával kispapokat, akik segítettek neki ruhát vagy tisztálkodószereket osztani.

A „Tihanyi” fedőnevű ügynök 1971. április 8-án azt írta:

A társaság vagy csoport tagjainak »lelki anyja« – egy volt nővér –, aki Kiskundorozsmán ápolónő volt, most nyugdíjas, Viktóriának hívják.

„Viktória néninek nagy szerepe van abban, hogy a csapat összetart, egy nézetet vallanak valamennyien. A jezsuita beállítottságú fiatal papok és papnövendékek rendszeresen meglátogatják Viktória nénit lakásán, ahol összejöveteleket tartanak... Viktória néni jár ki a cigányokhoz is pasztorálni, esetenként magával visz ilyen útjára az említett társaságból kispapokat vagy az egész csoportot.”

„Teljes mértékben megszűntek gátlásai, igazi barátainak minket tekint, és nem paptársait” – írta a „Tihanyi” fedőnevű spicliről gazdája, Dán István, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság III/III-as alosztályának őrnagya.

A nagy kés és az újszülött

A Viktória néni mint védőnő soha nem írt alá abortuszjegyzőkönyvet. Maga mesélte, hogy bekopogtatott hozzá egy cigány asszony a kisgyerekével, azzal, hogy megint terhes, és el akarja vetetni a magzatot. Olyan ez – magyarázta a védőnő az asszonynak –, mintha egy nagy kést fognál, és összevissza vagdalnád a hároméves gyerekedet. Az asszony elborzadt. Hónapokkal később büszkén hozta megmutatni az újszülöttet.

„Meghalt a magyar Teréz anya” – adta hírül 1994 decemberében a Kossuth rádió, amikor 87 éves korában elhunyt Wagner Viktória, kiskundorozsmai védőnő. Nevét Szeged-Kiskundorozsmán egy utca és egy emléktábla őrzi.