Lezárult egy korszak: szakított Hodász Andrással a Szemlélek, miután bevallotta, hogy meleg

2023.07.31. 09:58
A Szemlélek című portál egy közleményben tudatta, hogy elválnak a lap és Hodász András útjai. A papból lett celeb nemrég vallott homoszexualitásáról, a Szemlélek szerkesztősége pedig úgy döntött, ezen az útján nem tudják elkísérni. Ettől függetlenül hálával búcsúznak tőle.

Hodász András, az angyalföldi Szent Mihály-templom egykori plébánosa nemrég nyíltan beszélt homoszexualitásáról közösségi oldalán. Ezt követően a Szemlélek „váratlan, előre nem látott útkereszteződéshez érkezett”.

Az internetes portál szerkesztősége közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy elválnak a lap és Hodász András útjai.

Az elmúlt hetek belső beszélgetései alapján felismertük, hogy közösségünk egyik alapembere, Hodász András olyan útra lépett, amelyen nem tudjuk elkísérni. Ugyanakkor közösségünk tagjai továbbra is kapcsolatban maradnak Andrással

– írták.

Kiemelték, hogy Hodásznak jogos kritikák mellett megannyi méltatlan megjegyzést, rágalmat kellett elviselnie, folytatólagos karaktergyilkosság zajlott ellene, hatékony, bátor evangelizációs küldetésében sokan elfordultak tőle. Ebben az időszakban igyekeztek is támogatni, bár döntéseivel nem mindig értettek egyet.

Meggyőződésünk, hogy Andrásnak most a nyilvánosságtól való visszavonulásra, saját életének rendezésére van szüksége. Ebben továbbra is támogatjuk, mellette állunk, testvérként tekintünk rá. Tanácsait, ötleteit szívesen fogadjuk, hiszen tudjuk jól, milyen sok értéket hordoz, milyen fontos talentumokat kapott

– olvasható a közleményben.

Korábban a „melegek gyógyításáról” beszélt

Mint írtuk, 2019-ben a közszolgálati televízió kulturális csatornáján, az M5-ön sugárzott Ez itt a kérdés című műsorban a melegek gyógyításának kérdésével foglalkoztak. Hodász András korábbi katolikus pap ekkor arról beszélt, hogy aki szeretné, az meg tudja változtatni a vágyait.  

A műsor szerint „a világ legkülönbözőbb részein élnek olyan orvosok, pszichiáterek, pszichológusok, akik igenis komoly kutató- és tudományos munka eredményeként képesek homoszexuálisként élt embereket kiemelni ebből az állapotból, betegségből, másságból”.

Amint arról beszámoltunk, Hodász András február 11-én hozta nyilvánosságra, hogy gyermekkorában egy pap szexuális molesztálásának áldozata volt. Az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye vezetése a katolikus egyház hivatalos lapjában erre úgy reagált, az esetről csak sajtóhíradásokból értesültek.

Tavaly szeptemberben Hodász András római katolikus pap közösségi oldalán arról tájékoztatta követőit, hogy saját kérésére felmentette őt a papi szolgálat alól Erdő Péter bíboros.