Alsóvétagi rosszindulatú melanómája volt Lubics Szilviának

2023.08.04. 08:42
Rosszindulatú melanomával küzdött Lubics Szilvia ultrafutónő. Két műtéten esett át, ma már nem kínozza a halálos betegség.

Lubics Szilvia, a többszörös Spartathlon-győztes ultrafutó Facebook-oldalán tette közzé a hírt, hogy melanoma malignummal küzdött. 

Hónapok óta figyeltem egy »anyajegyet« a combomon. Nem volt nagy, de mintha nőtt volna, és a színe sem tetszett

– írta az ultrafutó.

Éppen skóciai versenyére készült, amikor megkapta a rossz hírt, és elmondása szerint egy világ omlott össze benne. Miután kiderült, hogy valóban rosszindulatú daganat van a szervezetében, 48 órán belül már meg is műtötték.

Mivel a betegséget sikerült korai stádiumában elkapni, a júliusi, második műtét után már teljesen sikerült eltávolítani a gyilkos szöveteket a testéből. 

Örülök a hegnek, ami maradt belőle, mert emlékeztet arra, bármilyen erősnek is érzem magam, mennyire sebezhető vagyok és milyen pici pont a nagyvilágban

– írta, hozzátéve, sokáig nem volt biztos benne, hogy megosztja történetét, vagy olyan fényképeket tesz közzé, amelyeken látható a heg. Végül azért döntött úgy, hogy beszél róla, mert fontosnak tartja felhívni a figyelmet a melanoma veszélyeire és a szűrővizsgálatok fontosságára. 

A struccpolitika nem segít, a korai diagnózis életeket menthet

– emelte ki Lubics Szilvia.