Szikrázó napsütéssel és strandidővel köszönt ránk a hétvége

2023.08.11. 06:27
Ragyogó napsütés, több-kevesebb gomolyfelhő, elszórtan megélénkülő északnyugati szél. Erre készülhetünk hétvégén.

A legtöbb helyen kisüt a nap pénteken, egyedül az északkeleti-keleti régióban fordulhat elő gomolyfelhő-képződés, amelyből elszórtan alakulhat ki egy-egy zápor. Az északnyugati szél időnként megélénkülhet, a napközbeni hőmérséklet 23–28 Celsius-fok között alakul, frontmentes időre számíthatunk.

Szombaton és vasárnap igazán eléri hazánkat a strandidő. A hétvége első napján országszerte szikrázó napsütésre ébredhetünk, csapadék sehol nem várható. A légmozgás gyenge lesz, a napközbeni maximumok 25–30 fok között mérhetők majd.

Vasárnapra újabban emelkedik a hőmérséklet, akár 32 Celsius-fok is lehet, a déli szél kissé megélénkül és hozza magával a meleget is. Valódi strandidővel zárul a hétvége, ami a következő hét elején is kitart – írja az Időkép.

Strandidőben is óvjuk magunkat

A meleg időjárás ellenében a reggelek továbbra is hűvösek és nyirkosak maradnak, ami nem könnyíti meg a kopásos eredetű ízületi panaszokkal küzdők életét. 

A nagy napi hőingás következtében délelőttönként előfordulhatnak vérnyomás- és keringési problémák is az erre hajlamosaknál. 

Fontos figyelni bőrünk megfelelő fényvédelmére és a megfelelő folyadékbevitelre egész nap, a magas UV-sugárzás miatt.

Képernyőkép 2023-08-10 205347.png

Időkép