Videón a délelőtti magyarországi földrengés, amelyet több erős utórengés is követett
A szombat délelőtti, leginkább Békés vármegyét érintő földrengések közül a legerősebb Szarvas és Kondoros között volt (4,1-es magnitúdó). Emellett Békéscsabán, Orosházán, Mezőtúron, Gyomaendrődön is lehetett állítólag érezni, de volt, aki azt írta, hogy még az ezektől valamivel távolabb lévő Szegeden is észlelte.
Ugyanakkor folyamatosan újabb és újabb utórengések történnek Békés megyében Kondoros–Gyomaendrőd–Szarvas térségében.
Az utórengések közül az eddigi legerősebbek 17:54 és 18:20 perckor pattantak ki, kezdeti becslések szerint 3,8-as magnitúdóval – közölte az ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.
Mint kiderült, azóta is érkeznek a bejelentések, melyek szerint az utórengések egy része is érezhető. A következő napokban még megemelkedett aktivitás várható a térségben.
Emellett sokan számoltak be arról is, hogy megmozdultak a házukban bútorok, csörömpöltek a szekrényben a tányérok. Sőt, Csabacsűdön tetőről lehulló cserepekről is érkezett beszámoló, ahonnan videót is kapott az Időkép.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.