Augusztus végéig várja a jelentkezőket a Honvédség az Önkéntes Katonai Szolgálatra

2023.08.23. 07:01
Augusztus végéig lehet jelentkezni a Magyar Honvédség Önkéntes Katonai Szolgálatára – közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.

Augusztus végén jár le a jelentkezési határidő a Magyar Honvédség Önkéntes Katonai Szolgálatára a Honvédelemi Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint. A minisztérium többnyire azon fiatalok jelentkezését várja, akik elhalasztották vagy nem tudták elkezdeni felsőoktatási tanulmányaikat.

Amennyiben egy jelentkező teljesíti a fél éven át tartó képzést, akkor 16 pluszpontot szerezhet az egyetemi felvételire. Szakirányú továbbképzés esetén 32-t, még egy félév esetén 64 pluszpontról indulhat a felvételin, így akár 500-nál is több pontot érhet el.

A HM tájékoztatása szerint a program felvételi követelménye egy egyszerűsített egészségügyi és pszichológiai vizsgálat. További vizsgálatok a szakképzés választása esetén várhatók, amelyet két hónap után lehet elkezdeni.

A program résztvevői a katonai testnevelésen túl többek között alaki és harcászati kiképzésen, lövészeten vesznek részt. A HM közölte azt is, az eddigi résztvevők mintegy 30-40 százaléka választotta a későbbiekben valamelyik katonai szolgálati formát.

A szeptember 11-én induló ÖKSZ negyedik programjára augusztus 31-ig lehet jelentkezni az ország bármelyik toborzóirodájában vagy az irányasereg.hu-n keresztül.