Magyarországon töltik a nyugdíjas éveiket a német polgárok
A magyar–német kapcsolatok kutatója szerint a német nyugdíjasok beáramlásának több oka is van, melyek közül az anyagi megfontolások különösen lényegesek, ugyanis Magyarországon sokkal olcsóbban lehet ingatlant vásárolni, mint Németországban. A másik jelentős szempont a közbiztonság – magyarázta a szakértő az InfoRádiónak.
Magyarországon százezer főre vetítve körülbelül negyedannyi bűneset történik, mint Németországban
– tette hozzá.
Bauer Bence szerint „a kedvező éghajlat, a kulináris, turisztikai attrakciók és a kulturális élvezetek is fontos szempontok a magyarországi letelepedést választó németek számára. Közülük ezt sokan úgy fogalmazzák meg, hogy a gyerekkori Németországot vélik felfedezni Magyarországon.”
Azt a korszakot, amikor még úgymond rendben voltak a dolgok
– fogalmazott Bauer Bence.
Az elvándorlás a jövőben sem hagy alább az igazgató elmondása szerint, ugyanis „már most több mint tízezer olyan kérvény van a német nyugdíjfolyósító előtt, amely a nyugdíjellátás külföldi számlára való folyósítását kéri”.
A betelepülő idős németek főleg a Dunántúlon, Somogy, Veszprém, Győr-Moson és Zala vármegyékben telepednek le.
Ahogy korábban írtunk róla az Indexen, egy spanyol lap arról számolt be, hogy a spanyol üdülők helyett is előnyben részesítik Magyarországot, pontosabban a Balatont a német nyugdíjasok, ha a nyári kikapcsolódásról van szó.