Börtönbe kerülhet a budapesti nő, akinek a másfél éves gyermeke kiesett az ablakon

2023.08.25. 19:44
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy édesanyával szemben, akinek gondatlansága miatt a másfél éves gyermeke kizuhant egy budapesti lakóház első emeleti lakásának ablakán, és életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A vádirat szerint a külföldi állampolgárságú nő 2021 júniusában a két kiskorú – egy 4 éves és egy 1,5 éves – gyermekével egy budapesti lakóház I. emeleti lakásában lakott.

A lakás nappali szobája úgy volt berendezve, hogy az utcára nyíló ablakok alatt volt a radiátortest, amelyhez közvetlenül hozzá volt tolva egy kanapé. A már járni és a bútorokra felmászni is képes gyermekek korábban is többször felmentek a kanapéra, hogy kinézzenek – az akkor zárt vagy bukóra nyitott – ablakon.

Az édesanya 2021. június 22-én a gyermekeivel együtt a lakásban tartózkodott, amikor délután a nyári hőség miatt a nappali egyik ablakát, valamint a szúnyoghálót tartó keretet is kinyitotta résnyire. A gyermekek egy másik szobában játszottak, de mindhárman a konyha felé indultak, mert a nagyobbik azt mondta, szomjas – írja az ügyészség.

A kisebbik gyerek azonban a konyha helyett a nappaliba ment, és amíg az édesanyja inni adott a testvérének, azalatt a 1,5 éves gyermek felmászott a kanapéra, onnan a radiátorra, majd arról az ablakpárkányra, ahonnan ezután a nyitott ablakon és szúnyoghálón keresztül, csaknem 4 méter magasságból, a ház melletti aszfaltozott járdára zuhant.

A gyermek életveszélyes sérüléseket szenvedett, az életét kizárólag az igen gondos és magas színvonalú orvosi ellátás mentette meg.

A baleset elkerülhető lett volna az ügyészség szerint, ha az édesanya a tőle elvárható figyelmet és körültekintést tanúsítja, például, ha az ablakot bukóra nyitja, vagy az ablakot gyerekzárral látja el. A Fővárosi Főügyészség a nőt gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés vétségével vádolja, és vele szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza a vádiratban.

Nyilatkozott az édesapa

A gyermek apja megszólalt az RTL Híradónak, hogy egy perc alatt történt az egész. A család egyébként

Szíriából érkezett, a háború elől menekültek el.

A kislány már óvodás, és szeretnek Magyarországon élni, a kislánynak sok barátja van, és nagyon mozgékony. A balesetet követően minden ablakra rácsot szereltettek.

Mint mondta, a gyermek kétnaponta gyógytornászhoz jár, de már szépen gyógyul. A család bízik benne, hogy nem toloncolják ki őket emiatt.