Szántóföldön futva menekült az ittas sofőr, ott fogták el a rendőrök

2023.08.30. 14:47
Vádat emeltek egy 25 éves érsekvadkerti férfi ellen, aki ellen több büntetést is kiszabtak már korábban, de ez nem tántorította el az újabb szabályszegéstől. A Nógrád vármegyei férfit többek között a vezetéstől is eltiltották, mégis vezetés közben fogták el a rendőrök, és ellenállására való tekintettel meg is bilincselték.

A fiatal férfit, a Nógrád Vármegyei Főügyészség adatai szerint ez év márciusában látták Tereske lakott területén vezetni a rendőrök, akik követni kezdték a sofőrt, miután felismerték. Akkor a vádlott a gázra lépett, nagy sebességgel Szátok irányába hajtott, és egy lakott területen kívüli helyen hagyta autóját, hogy futva meneküljön tovább. Egy szántóföldön futott, ahol elesett így a rendőrök beérték és elfogták őt. 

Miután elfogták, a hatóságok megállapították, hogy jelentős mennyiségű alkoholt is fogyasztott, azonban nem ez volt az első alkalom, hogy ilyen bűncselekmény miatt fogták el a férfit. 

Az év elején a Balassagyarmati Törvényszék 1 év 8 hónap börtönre ítélte a fiatalt, továbbá 5 évre eltiltotta a járművezetéstől. A vádpontok között szerepelt a lopás bűntette, illetve az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége. 

Márciusi cselekményét követően szabadságvesztését további 2 hónappal, a járművezetéstől való eltiltását pedig 10 évre emelték, valamint a közügyektől is eltiltották 2 évre. 

A döntéseket a Balassagyarmati Járásbíróság hozta.